OCR Output

vét. És mindezt a pásztoroknak javasolta, annak a foglalkozási csoportnak, amelyből
a mágia sok mestere került ki, és ezért a falu világa is tartott a pásztoroktól.

A hiedelemlények élték a maguk életét, pontosabban volt, ahol a hiedelemlények
képzeteit az emberközi kapcsolatok szabályozására használták, éppúgy, mint korábban.
És volt, ahol a hiedelemlények mondák és mesék szereplőivé váltak, és aztán olyan me¬
sékké, amelyek történéseinek valóságában már a mesélők sem hittek. Az egyik neves
román folklorista például találkozott olyan mesélőkkel, akik hittek az állatmesék való¬
ságában, és olyanokkal is, akik a mesét már csak mesének tartották, de az Alexandriát,
Nagy Sándor - fantasztikus mozzanatokban bővelkedő - életregényét hitelesnek fogad¬
ták el. Viszont azért, amit az 1789-es ankét résztvevői a rontásokról, varázslásokról
megtudtak és előadtak, korábban halál járt volna. Taxonyi János jezsuita, akit kortár¬
sai a szónokok fejedelmének neveztek, és aki 1715-ben Kolozsvárt hitvitatkozást és ka¬
zuisztikát tanított, 1740-es művében - Mózesre hivatkozva - halált követelt a bűbájosok
és ördöngösök fejére, annál is inkább, mert életük megrövidítése miatt kevesebb bűnt
követnek el, és ezért kevesebbet szenvednek a pokolban. Bűneiket megismerhettük:
,megvesztik az embereket és sokféle betegséget szereznek nékik. Megcsinálják, hogy
a házas személyek ne élhessenek a házassággal avagy, hogy gyermekek ne lehessen.
A gyerekeket megbájolják és megbabonázzák. A marhát megdögleltetik. A teheneknek
tejeket elvészik avagy azt cselekszik, hogy téj helyett vért eresszenek. Égi háborút, meny¬
nyköveket, kőesőt indítanak. Egy szóval nincs oly gonosz, amelyet ők az ördög segítsé¬
gével meg nem cselekedhetnének.” Es mindez benne maradt az 1805-ös kiadásban is.”

De hogyan vélekedett az ilyesmiről az a Joseph Karl Eder abbé, akinek köszönhe¬
tően a Brukenthal-féle ankét anyaga a pesti Széchényi Könyvtárba került? Egyáltalán,
ki is volt ő?

388 Egyetemi Könyvtár, A 171. [Molnár Ker. János:] Pásztor ember avagy a pásztorok tanéttásáról
két könyv. I. A pásztorok betsületéröl Isten és ember előtt. II. A pásztorok kötelességéről: I. Uro¬
kra nézve. II. Magokra s társaikra nézve. III. Istenre nézve. Iratott 1775-dikben. 83., 138-139., 143.

38° Ovidiu Birlea: Antologie de prozá populará epicá. I. Bucuresti: Editura Pentru Literatura, 1966,
29-30.

990 Taxonyi János: Az emberek erköltseinek és Isten igazságának tökörei az az: némelly ritka, és válogatott
történetek... I. Pozsony - Pest: Füskúti Landerer Mihály, 1805, 375.

99