Oldal 39 [39]
OCR
a martalékául kinézett alvót, a további altatás végett hosszú szárnyaival legyezgeti. Azon különbféle csudálatos hiedelmek sorában, melyek leginkább a míveletlen népség közt uralkodnak, emlegettetik egy más vámpír is: a bűnben meghalt és sírjából újra felkelt emberi lények, akik életben lévő oly embereknek, kikkel viszonyban éltek, véreiket kir szívják. Ezt a rémképet némely írók felhasználták képzelményes művek írására; de magában érthető, hogy az csak mese."" Valóban, J. W. Polidori - miután Byron neve alatt adta ki vämpirnovelläjät - mär nagy sikert aratott. De 1897-ig, Bram Stoker Dracula-regényéig kellett várni, hogy Erdély is bekerüljön az európai vámpírológiába - hála a perverzitás-transzfernek. A magát magasabb rendűnek képzelő publikum saját aberrációinak az alacsonyabb rendűnek tartott közegben keres helyet, és/vagy itt saját régmúltját fedezi fel. Aztán innen indul diadalútjára a megszemélyesített gonosz, amelynek megidézése élvezet és bűn, és ezért ő a vétkes: bűnbak. Erdély jó közegnek bizonyult. A hamelni patkányfogó történetével igen előkelő helyet foglalt el a 17-18. szäzadi horrormesevilágban. Ő, a híres patkányfogó volt az, aki Hameln városát úgy szabadította meg a patkányoktól, hogy bűvös sípjával a folyóba csalta őket, amelybe belefulladtak, csakhogy a város megtagadta az előre kialkudott bért, mire a patkányfogó sípjával a városi gyermekeket bűvölte el, és csalta a föld alá. A gyerekek sokak szerint Erdélyben bukkantak fel, és az ő leszármazottaik az erdélyi szászok. A patkányfogó emlékét nemcsak a 16. századi festmény őrzi, szobra ma is Hameln egyik nevezetessége. A történet valósága és valótlansága vita tárgya volt, úgy vitatkoztak róla, mint arról, hogy a tyúk vagy a tojás volte előbb - írta a hamelni iskola tudós tanára a 17. század derekán több kiadást is megért művében. Munkáját olyan epigrammával zárta, amelyben mindenkinek megadta a magáét, mert ha a történet mese, akkor sok tudós férfi felült, ha vi szont igaz, az isteni haragra példa, amit a polgároknak soha sem szabad elfelejteni." Nem is felejtették. Oufle úr, aki a 18. század elején — mint Don Quijote - sajät olvasmányainak rabja lett, a furulyát mágikus eszköznek tekintette, és a hamelni történet hallatára olyan borzalom fogta el, mintha maga is hallotta volna a gyermekeket elbűvölö hangokat, és mintha őt magát is több ezer mérföldre akarták volna vinni."? Hiába írták meg már a 18. század derekán, hogy Hamelntől félórányira a Siebenberge nevű hegy található, és innen gondolatban már valóban csak egy lépés Erdély, azaz: Siebenbürgen, ? amikor egy művelt német társaságban a kísértetekről vitatkoztak, és a véleQuart. Hung. 1939. Leänykäk tancsarnoka. Tudomänyos beszelgetesek reszint eredetileg dolgozva, részint fordítva és rendezve Cserey Druzsiänna Berzenczeyne ältal. 233. 7! Samuel Erich: Exodus Hamelensis. Hannover: Grimm, 1661, 115-116: Exodus Hamaliae, puerum si fabula, doctis / Turpiter imposuit fabula dicta viris: / Sin minus, Exemplum gravis est divinitus irae, /Quod cives nunquam dememinisse decet. 1? Laurent Bordelon: L’histoire des imaginations extravagantes de Monsieur Oufle causées par la lecture des livres qui traitent de la magie, du grimoire.... II. Amsterdam E. Roger, P. Humbert, P. de Coup et les freres Chatelain, 1710, 117. '13C, F, Fein: Die entlarvete Fabel vom Ausgange der Hamelschen Kinder. Hannover: Richter, 1749, 10. 38
