OCR Output

résztvevői meztelenül ugrálnak körbe-körbe, hogy gátlásaik ilyetén való feloldásával
elősegítsék a mágikus erő áramlását."

Az európai boszorkányüldözés áldozatainak számát Voltaire százezerre tette, ám
ennek inkább fele, egyharmada tűnhet valószínűnek." Ezt valószínűsíti az a becslés is,
mely szerint 100-200 ezer perre került sor, és 40-50 ezer embert végeztek ki."

Angliában a babonakritikából eltűnt a boszorkány, a vallás és a babona viszonya
került előtérbe. 1709-ben jelent meg a babona első olyan természettörténete, amely
a vallással is foglalkozott.? Szerzője, Irenchard a babonának tartott kényszerképzete¬
ket az emberi szervezet fiziológiai folyamataival magyarázta, és csak mögötte feltételez¬
te a természet „titkos mägiäjät,” az „igazi vallást" a babona ellenszerének tartva.9 Vi
szont a rosszul magyarázott és értelmezett, elferdített vallás - mint kései magyar fordí¬
tója tolmácsolta — miután ,a religio minden tartományokban oly fontos tárgy lett,
valódi oka az emberek tudatlanságának, rabszolgaságának és erkölcsi romlottsägänak”.!"'
A magyar fordításba valaki be is jegyezte még: ,papság veszedelmes hydra". John
Locke - aki megtapasztalhatta, hogy a vallásos meggyőződés a forradalomnak is neve¬
zett polgárháborúban milyen elszántsággal töltötte el a harcoló feleket - 1661-ben némi
keserűséggel tűnődött el rajta, hogy az egyes szekták és vallások beavatottjai baboná¬
soknak tartják azokat, akik másképpen imádják Istent, mint ők." A babona és a ra¬
jongás a legjobb dolgokat is a legrosszabbá teszi — fejtegette Hume, aki a babona forrá¬
sait a tudatlanságban, a félelemben, a melankóliában találta meg, és még károsabbnak
tartotta, mint a vallásos rajongást, mert szerinte a babona a papi hatalom és a zsarnok¬
ság támasza, míg a vallásos rajongás olyan, mint a vihar, ha elmúlik, kitisztul az ég."
Máshol borult be. A boszorkányőrületet a vámpírőrület követte.

96 Jeffrey B. Russell: A History of Witchcraft. Sorcerers, Heretics and Pagans. London: Thames and
Hudson, 2000, 155., 163-174. [1980.]

"7 Robert Muchembled: Magie et Sorcellerie, d’hier et aujourd’hui. Magie et Sorcellerie, 1994, 8.

® Raisa Maria Toivo: The Witch-craze as Holocaust: the Rise of Persecuting Societies. Witchcraft
Historiography. Szerk. Jonathan Barry - Owen Davies. Basingstoke - New York: Palgrave Mac¬
millan, 2007, 100.

® Michel Malherbe: Hume‘s Natural History of Religion. Hume Studies, 1995, 261. http://www.
humesociety.org/hs/issues/v21n2/malherbe/malherbe-v21n2.pdf (2015-01-24).

10 [John Trenchard:] The Natural History of Superstition. Oxford: A. Baldwin, 1709, 16., 24. https://
archive.org/details/naturalhistoryofO0tren (2015-01-26).

01 OSZKK, Oct. Hung. 1111. A Babonds hit türténetének bölcselkedői leírása. Kiadatott Hierokles iröja
által. Kölln, 1796. Németbél magyarra fordittatott. 1839, 4.

12 OSZKK, Oct. Hung. 1111. 182.

John Locke: Political Writings. Indianopolis: Hackett, 2003, 172.

David Hume: Essays Moral, Political and Literary. Indianopolis: Liberty Classics, 1987, 73-77.

25