Oldal 11 [11]
OCR
a „politikai korrektseg« az evszäzadokon ät differenciälödö nyelveket a gyermeteg együgyűség szintjére redukálja", előszavazta azt a 19. század derekán megjelent egyik munkát, amely a populéris kényszerképzeteket - a keresztes hadjáratok, a boszorkányüldözés mellett a különböző előjeleket vagy a Bálintnapot illető babonákat - taglalja. Az Erdély-hisztériákon és a historiográfiai Erdély-babonákon túlmutat az is, ahogy Makkai László a népi kultúrák közösségéről és különbözőségéről vallott: , A kelet-európai népek folklórjának egyébként szép eredményeket felmutató kutatása során számos kísérlet történt az egyes etnikumok eredeti hitvilágának, alapvető kulturális sajátosságainak meghatározására, így erdélyi magyar (ezen belül székely), román és szász vonat kozásban is. Ezek a kísérletek eleve sikertelenségre vannak kárhoztatva, amennyiben a népi világszemlélet és az abból fakadó rítusok legősibb rétegének elkülönítéséről van szó, hiszen az a mágikus világkép és praktika, amely többek közt az erdélyi magyar, román és szász népi hiedelmeket jellemzi, jóval korábban jött létre, mint a mai etnikumok kialakulása, tehát mindegyiknél közös, csak megnyilatkozási formáiban mutat változatokat. Az oldó-kötő, gyógyító-rontó, termékenyítő-sorvasztó varázslatok nemcsak mindegyik erdélyi népnél, hanem egész Eurázsiában lényegi egyezésben megtalál hatók, s csak a titokzatos erők és lények meg a velük való közlekedésben használt szavak és gesztusok különböznek népről népre. A türk eredetű magyar boszorkány, a szláv eredetű román vrűjitográ, a német : Hexéx-nek megfelelő szász Hüch éppúgy megfelelnek egymásnak, mint a türk eredetű magyar sárkány, az ősbalkáni eredetű román balaur vagy a német őshazából hozott szász Drache. Az őstörténetből eredő közös hiedelemkincshez azután az egymásnak átadott változatok is hozzájárultak, úgyhogy jelenlegi tudásunk és azt értelmező módszereink nem teszik lehetővé a három erdélyi népnek találkozásuk előtti hiedelemvilágát pontosan elkülöníteni. Valamennyire azonban mégis el lehet különíteni a magyarok, a románok és a szászok körében élt hiedelemvilágot. A magyarok a sámánizmust éltették, ennek , öröksége az ősöknek az életfa lombjai közt lakó s az oda felhágó táltos által segítségül megidézhető szellemeivel, a táltos révületben mondott regöléseivel, a táltosoknak állatalakban folyó viaskodásával, a túlvilágnak e világ mintegy tükörben nézett fordított képeként való elképzelésével". Emellett ,az erdélyi román népi művelődés a mágikus világképnek azt a változatát hozta magával és őrzi szívósan máig, mely a hellenizált, majd romanizált és krisztianizált Balkánon alakult ki, s mely a misztériumvallások és a görög kereszténység ünneplési kedvét egyesítette". A szászok , hiedelemvilága azonos a középkori általános német világképpel, mely csak úgy nyüzsög az erdei és mocsári kis és nagy szörnyektől, óriásoktól, manóktól, lidércektől, beszélő állatoktól, s ezeknek seregét még a román képzeletből való átvételekkel is bővíti, pl. a magyarok ältal is ismert »prikulics« nevü remmel”. Es olykor, még ami sajátosnak tűnik, az is közös. Mert: ,A háromféle népi műveltség, közös mágikus gyökerei révén, különbségei ellenére is sokkal nyitottabb volt egymás 16 Charles Mackey: Extraordinary Popular Delusions and the Madness of Crowds. Hertfordshire: Wordsworth Editions, 1995. 10
