Page 225 [225]
OCR
224 ? Eltűnt falusi világok mazott , publikálásra méltó" textusokat."? Az adatközlők és az önkéntes gyűjtők a mondák és a fabulatok vagy a memoratok helyett, ? sokszor önéletírásokat, családi és , igaz" történeteket, anekdotákat, valamint II. világháborús katonaemlékeket küldtek be. Csak néhány elbeszélés szólt a honfoglalásról, valamint , neves hőseinkről" (Szent Istvánról, Lászlóról, Rákócziról, Kossuthról és a ,nép" körében egykor népszerű Rudolf királyfiról), amelyek között Voigt Vilmos kritikus értékelése szerint, , bugyuta és mesterkélt történecskéket" is olvashatunk." Vázlatosan tekintettük át a mondák gyűjtésének hazai történetét, ami néhány következtetésre mégis lehetőséget ad. Bár a folklór jelentékeny szerephez jutott a nemzeti kultúra 19. századi megteremtése során, "" a történeti mondák részvétele ebben nem volt problémamentes. A parasztság történeti ismereteire irányította ugyanis a figyelmet, ami egészen hiányosnak bizonyult, illetve eltért a nemzet megalkotott historikumától, aminek az elsajátítása — miként Luby Margit az 1930-as években világossá tette — a , nemzeti sorsközösségbe" integrálódás feltétele. A II. világháború után a , nép" társadalmi, politikai és nem utolsó sorban , történelmi szerepe" felértékelődött, ezért rendelkeznie kellett a hatalmi ideológiának megfelelő és az 1945 előtti kanonikus múltértelmezésekkel szakító, prefigurált történeti tudattal - ennek tudományos igazolása ismét az etnográfiára hárult. A falvakat járó folkloristák a feljegyzett történetek közösségi használatát is megfigyelték. Az 1920-as évek elején Szendrey Zsigmond, négy évtizeddel később Balassa Iván és Dobos Ilona azt tapasztalta, hogy a közösségekben megkülönböztették a meseszámba vett, valamint a helyi hősökhöz és esemé68 A kötetben olvasható történetek egy részét évtizedekkel korábban, esetenként az 1930-as, 1940-es években gyűjtötték, a folklórkutató Görbe István például közel száz, 1958 és 1960 között feljegyzett mondát küldött be. 6° Erre Landgraf I. 1998: 25. 4 Például a következőket: , Szóval, mint gyermek, mint fiatal gyerkőc szerettem mindig az öregek közt süntörögni. Beszélgették, hogy magyarok jöttek az Etelközből, a régi Őshazábul, és Lengyelországon jöttek keresztül. Hát nem szívesen látták a lengyelek. Azt hitték foglalni akarnak. Hát Arpád vezér azt mondta a királynak, hogy: — Nem akarunk titeket bántani, de erre akarunk menni! Adtok nekünk szabad utat, vagy magunknak vágunk! — ezt mondta Árpád. Úgyhogy megegyeztek, hogy adtak szabad utat, de Árpád azért mégiscsak: — No hát kedves barátom! Akkor most vezesd el a lovamat a Kárpátokon keresztül, mert mi ott meg fogunk telepedni. Te meg akkor visszajöhetsz!" Rudolf trónörökös „a hagyomäny szerint szeretőt tartott. Az egyik főúrnak volt a felesége, és tudta, hogy hozzá jár, és rálesett. Az egyik alkalomkor mikor bement, várt egy kicsit, és utána kulcsa volt, és bement, neki is volt kulcsa. És ott a szerelem után aludtak egy ágyban mind a ketten, és ott Rudolfot fejbe csapta." Landgraf I. 1998. 63, 106, Voigt V. 2006. 319. 641 Erről Niedermüller P. 1991. 15-23.
