Page 225 [225]
224 ? Eltűnt falusi világok
mazott , publikálásra méltó" textusokat."? Az adatközlők és az önkéntes gyűj¬
tők a mondák és a fabulatok vagy a memoratok helyett, ? sokszor önéletíráso¬
kat, családi és , igaz" történeteket, anekdotákat, valamint II. világháborús ka¬
tonaemlékeket küldtek be. Csak néhány elbeszélés szólt a honfoglalásról,
valamint , neves hőseinkről" (Szent Istvánról, Lászlóról, Rákócziról, Kossuth¬
ról és a ,nép" körében egykor népszerű Rudolf királyfiról), amelyek között
Voigt Vilmos kritikus értékelése szerint, , bugyuta és mesterkélt történecské¬
ket" is olvashatunk."
Vázlatosan tekintettük át a mondák gyűjtésének hazai történetét, ami né¬
hány következtetésre mégis lehetőséget ad. Bár a folklór jelentékeny szerephez
jutott a nemzeti kultúra 19. századi megteremtése során, "" a történeti mondák
részvétele ebben nem volt problémamentes. A parasztság történeti ismeretei¬
re irányította ugyanis a figyelmet, ami egészen hiányosnak bizonyult, illetve
eltért a nemzet megalkotott historikumától, aminek az elsajátítása — miként
Luby Margit az 1930-as években világossá tette — a , nemzeti sorsközösségbe"
integrálódás feltétele. A II. világháború után a , nép" társadalmi, politikai és
nem utolsó sorban , történelmi szerepe" felértékelődött, ezért rendelkeznie
kellett a hatalmi ideológiának megfelelő és az 1945 előtti kanonikus múltértel¬
mezésekkel szakító, prefigurált történeti tudattal - ennek tudományos igazo¬
lása ismét az etnográfiára hárult.
A falvakat járó folkloristák a feljegyzett történetek közösségi használatát
is megfigyelték. Az 1920-as évek elején Szendrey Zsigmond, négy évtizeddel
később Balassa Iván és Dobos Ilona azt tapasztalta, hogy a közösségekben
megkülönböztették a meseszámba vett, valamint a helyi hősökhöz és esemé¬
68 A kötetben olvasható történetek egy részét évtizedekkel korábban, esetenként az 1930-as,
1940-es években gyűjtötték, a folklórkutató Görbe István például közel száz, 1958 és 1960
között feljegyzett mondát küldött be.
6° Erre Landgraf I. 1998: 25.
4 Például a következőket: , Szóval, mint gyermek, mint fiatal gyerkőc szerettem mindig az
öregek közt süntörögni. Beszélgették, hogy magyarok jöttek az Etelközből, a régi Őshazá¬
bul, és Lengyelországon jöttek keresztül. Hát nem szívesen látták a lengyelek. Azt hitték
foglalni akarnak. Hát Arpád vezér azt mondta a királynak, hogy: — Nem akarunk titeket
bántani, de erre akarunk menni! Adtok nekünk szabad utat, vagy magunknak vágunk!
— ezt mondta Árpád. Úgyhogy megegyeztek, hogy adtak szabad utat, de Árpád azért
mégiscsak: — No hát kedves barátom! Akkor most vezesd el a lovamat a Kárpátokon ke¬
resztül, mert mi ott meg fogunk telepedni. Te meg akkor visszajöhetsz!" Rudolf trónörökös
„a hagyomäny szerint szeretőt tartott. Az egyik főúrnak volt a felesége, és tudta, hogy
hozzá jár, és rálesett. Az egyik alkalomkor mikor bement, várt egy kicsit, és utána kulcsa
volt, és bement, neki is volt kulcsa. És ott a szerelem után aludtak egy ágyban mind a ket¬
ten, és ott Rudolfot fejbe csapta." Landgraf I. 1998. 63, 106, Voigt V. 2006. 319.
641 Erről Niedermüller P. 1991. 15-23.