210 e Eltűnt falusi világok
A mezőkövesdi adatközlő gyerekkorában a történetek hallgatójaként, majd
a legénycsoport tagjaként, végül az ólaskert tulajdonosaként vett és vesz részt
a tanyázásban. A tanyakert azonban nemcsak szocializációs közeg és a helyi
(térfi) közvélemény fóruma, hanem emlékezetközösség: a régi történetek fenn¬
tartója és továbbadója, ezáltal a generációk közötti folytonosság biztosítója
(,hatvan-negyen-huszonot éves férfi mind együtt volt"), és a narráció a törté¬
netekbe való gyerekkori beavatásra is utal. Emellett a megvitatott s új és új je¬
lentésekkel ellátott történetek elbeszélése, valamint az együttlét rítusai, "7 ami
a tanyázás alatt az egyenlőség képzetét kelti és a társasság feltétele, mind-mind
az , együttes élmény" forrása," és a csoport szimbolikus kohézióját erősíti. (A
történetmondás élménytadó és identifikáló szerepe az etnográfussal folytatott
beszélgetésre is érvényes lehet.)
A VÁROSI LEVEGŐ SZABADDÁ TESZ
Nincs pontos tudásunk arról, hogy a dualizmus időszakában és a két világ¬
háború között mekkora volt a falvakból a városokba telepedők és hosszabb-rö¬
videbb időre munkát vállalók létszáma, és arról sem, hogyan valósult meg az
egykori és az új életformák összeegyeztetése, s ez milyen konfliktusokat okoz¬
hatott. Az etnográfusok legfeljebb a visszatérőket kérdezhették: Fél Edit Me¬
zőkövesden például az egykori ingázókat" vagy Hofer Tamas Tiszaigaron
egy olyan adatközlőt, aki fővárosi emlékeiről mesélt:
, Úgy vót, hogy ez az Emődi Pista nekem barátom vót, már gyerekkoromba együtt
nevelkedtünk... Akkor kérem szépen tizenhét évesek lettünk, ő hamarabb felment
Pestre, és nekem írta, hogy Pesten ü már postakocsis. Szép ruhája van, mi az ördög,
milyen jó ott lenni Pesten. Én is nekibokrosodtam, én is fölmentem Pestre. Ő engem
ott várt az állomásnál a Keletibe, mikor kimentünk. Persze nagy öröm vót, hogy
összetalálkoztunk. Kimentünk a Keleti végibe. Azt mondja nekem, üljünk fel a
villamosra. Olyan nincs, mondom én, hogy engem agyonüssön a villany. Hát ládd,
aszongya, mennyien vannak benne. Nem bánom én, én nem ülök bele. Addig beszélt
oszt, hogy fölmentünk a villamosra... A legutolsó megállónál, ahogy a Francia út
"7 Ilyen volt például a tüzelés, amihez az idősebbek a villanyvilágítás bevezetése után is
ragaszkodtak. Fél E—Hofer T. 2001. 238-239.
588 A fogalomra Mérei F. 1989. 29-44.
589 Fél Edit jegyzi meg, hogy az adatközlő , maga kívánja elmondani a régmúlt időt, a fiatal¬
korát és a mait." Néprajzi Múzeum, EA 2617.
°° Néprajzi Múzeum, EA 2617.