Seite 206 [206]
A mindennapok emlékezete a paraszti társadalomban "e 205
a farsangi felvonulások színes forgatagát idézte. (, Volt köztük mindenféle. Ké¬
ményseprő kotróval, cigány, aki fúrót árult, edényfoldozó, bádogos.")
Dramatikus játékok, amelyekben a résztvevők egy pillanatra magukat vit¬
ték színpadra," máskor is előfordultak," s a közös daloláshoz és a mesemon¬
dáshoz hasonlóan, az orális hagyományok megőrzését és továbbadását bizto¬
sították. Miközben ezek az alkalmak és a benne résztvevők, feszélyezetlen
viselkedésükkel a szülők, a falusi közösség, valamint az egyház gyámkodása
és ellenőrzése alól felszabaduló, autonóm ifjúsági kultúrát teremtettek."
E kultúra része a lázadás, a saját szerepekből kilépés is ezt valósította meg.
A fonóbeli maskarázás ugyanis alkalmat adott az egyházi esküvő parodizá¬
lására, a szülők által felügyelt udvarlási szokások és általában a normatív fa¬
lusi erkölcsrend megszegésére, valamint a hatalommal szembeni engedetlen¬
ségre." S nem csak szimbolikus formában. A rítus része ugyanis a maskara
„vigyazasa” (ami egy kísérő feladata) és a fiatalok szórakozását (kultúráját)
üldöző" csendőrök kigúnyolása. Ez talányosan jelenik meg a narratívában,
mivel az adatközlő férje egy anekdotikus történetet ad elő a maskarát fel nem
ismerő, azt hús-vér kecskének vélő csendőrökről. Nem tudjuk, volt-e (lehe¬
tett-e) ennek bármilyen valóságalapja vagy egy olyan folklórmotívumról van
szó, amely az , elnyomók" és az , elnyomottak" kölcsönös idegenségét, az előb¬
biek beavatatlanságát fejezi ki, az elbeszélő mindenesetre saját valóságos tör¬
téneteként, életszerűen (az egykori szerepével több évtized távlatából is azo¬
nosulva), legalább a verbális felülkerekedés jóleső érzésével adja elő."? Azaz
571 Schindler, N. 2000. 183.
572 A továbbiakban látunk erre példákat.
573 Medick, H. 1980. 28-29.
"4 A fonó a nyilvánosság önálló fórumaként, a helyi társadalomról, a társadalmat teremtő
szokásokról és eseményekről is állandó kritikát alkotott. A Borsod megyei Szendrőn, ahol
1940-ben bomlott fel a fonó, az egyik adatközlő szerint , azon fonnak egész télen, ki hogy
megyen, hogy Kovácsné így beszél, meg mutassa, hogy hogy megyer, azon vót a nevetés,
csúnyábban mutassa, mint ahogy megyen. Aki feszít, azt úgy mutatja, olyan igen igénye¬
sen. Aki olyan urasan beszél, nem olyan ó-san, hanem á-san. Azért mer ő úgy tud beszél¬
ni, asziszi, hogy különb, mint mink. Azt is kicsúfolták, ha levágta a haját, lenyíratta, mer
nem tisztességes." (Ruitz Izabella gyűjtése 1949-ben.) Néprajzi Múzeum, EA 26939.
A képzelet realitása, a maskara , valóságának" látszatát keltő narratív játék más elbeszé¬
lésekben is megjelenik: „...Mink ötöztettük fel az egyik fiút a gubába. Épen az istállóba.
Innen akartuk vinni a fonóházba. Az édesapja akkor kigyütt az istállóba. Véletlenül. — Né,
micsinátok itt? Akkor a kecske megfordul, feléje ugrál. Megáll az öreg, gondókozik. — Mi
ez? — Kecske. - Hunnan a fenébű hoztátok ide? — Eladó. Megveszi-e? — Ha ócsó, megveszem.
Hát addig alkudtunk, mig az öreg el nem ment a pénzér. De mikor ki akarta fizetni, akkor
lerántottuk a gubát. Hát akkor látta, hogy a fia. A fiát akarta megvenni kecske helyett.
Nagy méregbe gyütt, mer kinevették." Lovas József (sz. 1891. Vajdácska). A Miskolci
Herman Ottó Múzeum Néprajzi Adattára 3904-3906, Lajos Á.1974. 514.
575