Seite 196 [196]
OCR
A mindennapok emlékezete a paraszti társadalomban " 195 mellünkhő szorítottuk, úgy mentünk a templomba. Szép vót ám, ahogy mentünk, a szoknyák csak úgy pödöröttek. ..")?" A viselet azonban, a Kocsis Rózsi memoárjában megjelenő széki normarendtől eltérően, nem a közösség hagyományait védő változatlan szabályok rendszere. A színek például különböző életszakaszokat jelöltek, de használatuk átalakul, individualizálódik, és a mindennapi gyakorlatban kapja meg társadalmi funkcióját (nem pusztán jelölik, hanem alakítják a naptári évekkel egyébként is nehezen tagolható életszakaszokat). A viselet folyton változik, erre a szövegben olvasható párbeszéd utal. A beszélgetés másik résztvevője a korábban ünnepeken hordott számedlis réklitö" ajánlja fiatalabb sógornőjének (, millen jó lenne még neked dologténap"), aki ezt kikéri magának (, hiszen kinevetnének. Köll halannyi a korral.") Hogyan értelmezhetjük ezt? Vargáné 1967-ben, amikor az interjú készült, , viseletben" jár, amit a következő generációk már , maradinak", kulturális orientációjuktól eltérőnek, idegennek minősítenek (az adatközlő a saját csoportjával azonosul és többes szám első személyt használ: , Azt mongyák ránk, hogy maradiak vagyunk, mert viseletben járunk.") Vargáné ezzel nem ért egyet, és a viselet - elemeiben történő, lassú, ahagyományokat is megőrző — megújításával érvel. Ebben az értelemösszefüggésben a , viselet" a , divat" kifejezéssel cserélődik fel, ami a változást, a , korral haladást" de nem az idegen, a városi minták üres utánzását jelenti, és az adatközlőt a feltehetően takarékossági okokból még mindig a , divatból kiment" réklitípust hordó Köszörüs Máritól és az azt ajánló idősebb sógornőtől különbözteti meg („most mä nem divat a szämedlis... mink is menünk a divat után"). A szövegben tehát a viselet és a divat (a tradíció és az újítás) nem egymást kizáró ellentétként, hanem az öltözködés — mint változó normarend és mindennapi gyakorlat —- inmanens kulturális értékeként jelenik meg, miközben a narráció a hozzá fűződő egyidejű tapasztalatok változatosságára is utal. A Somogy megyei Nagykorpádon az 1970-es évek végén egy , önkéntes gyűjtő" osztotta meg emlékeit, illetve a múltra vonatkozó ismereteit az etnográfussal: , A szabásiak semmire nem értek rá, mindig dolgoztak. És nem látszott meg rajtuk, olyan piszkosak voltak, nem öltöztek csinosan. A korpádi embör meg asszony, ha elment valahová, még ha bótba is, mindig rendesen, tisztán felöltözött. Azok meg zsírosan, porosan, piszkosan elmentek mindenhová. Nem látszott meg rajtuk, hogy 54 Connerton, P. 1989. 72-74. 57 A gombolás mellett csipkehímzéssel díszített, szorosan a testhez simuló ujjas, amit a kényelmesebb , lebbes rékli" váltott fel. Petánovics K. 1971. 321-324.
