Oldal 182 [182]
A társadalmi mobilitás emlékezete e 181
gál, hanem a két fővárosi állása mellett, kemény munkát jelent, és a család
zöldség- és gyümölcsellátását, valamint évtizedeken keresztül kiegészítő jö¬
vedelmet biztositja. („Meg azon az 6szôn elültettük a 120 gyümölcsfät..., az
első nagyobb termésből vettem a televíziót, a másik évben a konyhabútort.
Volt olyan esztendő, hogy az egész befektetés visszatérült, igaz, hogy nagyon
megdolgoztunk érte, mert ezzel a sok fával egész évben volt munka.") Azt
nehéz megállapítani, hogy ebben a döntésben a birtokszerzésre és az önálló
gazdálkodásra irányuló egykori családi vágyaknak volt-e szerepe (a memoár
a falusi világot végleg lezárult és megörökítésre méltó múltként ábrázolja)",
vagy kizárólag a pillanatnyi lehetőségek és a jelenbeli (1950-es évek végi) vá¬
rosi minták ösztönözték Dobost a telekvásárlásra és a presztízsét növelő saját
ház felépítésére," annyi azonban bizonyos, hogy ez éppúgy nem a munka¬
vállalói csoport- vagy önazonosságát erősítette, mint a korábbi vadászegyesü¬
leti tagsága."
Az eddigi elbeszélések különböző kontextusokban, a család vagy a falusi
közösség történetébe helyezve, valamint egyéni életútként jelenítették meg
a társadalmi mozgásokat. A következő interjúban, amelyet Bakó Ferenc 1949¬
ben Tiszaigaron készített, az apa a főszereplő.
Nagyapám Tóth Márton volt. Nem ismertem, nem tudom mikor halt meg. Szegény
ember volt, harangozó. Nádtetőket is csinált, meg házakat. Apám Tóth Márton,
1933-ban halt meg, 1840-ben született. Gyermekkorában elment inasnak, csizma¬
dia inasnak Nagykárolyba. Felszabadult és mint segéd vándorolt. Máramarost
emlegette, hogy kukorica polentát, puliszkát evett. Huszonhárom éves korára haza¬
került és megnősült. Elvette az akkori pájinkafőző, Pónus János leányát. Szegényül
kezdték meg az életet. Hozzákezdett a mesterséghez, de abból nem tudott megélni,
és az édesapjával és két öccsével — Sándor és Lajos, utóbbi ácsmester volt — urasá¬
gokhoz járt aratni. Később a felesége hozzákezdett a nőiruha varráshoz. Az apjával
lakott, a mostani Laboda-féle házban. Az évszázadok óta Tóth Márton ház volt.
Apám volt az ötödik vagy hatodik Tóth Márton. A családi hagyomány szerint
minden első fiút Mártonnak kellett keresztelni. A mesterségből egy kis tőkét hoztak
össze, és vettek egy kis földet. Úgy dolgozott, hogy negyvenéves korára már nem is
kellett neki dolgozni. Birtoka volt és cselédet fogadott, ezek dolgoztak helyette.
51 Az emlékirat részletesen mutatja be a kosárfonást, a kenderkikészítést, az egykori falusi
gyermekjátékokat, valamint a búzaszentelési körmenetet. Dobos F. 1993. 17-22, 26-27, 55¬
56.
51, Ezt a házatis, mert ez már tényleg ház, némi segítséggel én csináltam, de nem is akárho¬
gyan, akárki megnézheti." (A fővárosban bérlakásban lakott.)
512 Dobos F. 1993. 106-107, 109-112.