OCR Output

122 e Eltűnt falusi világok

volt Pusztaföldváron" (ebben szintén a szülei segítették), semmi sem gátolta
az önálló gazdálkodás elindulását.

Erről hosszan ír a szerző, ami alapján egy ambiciózus, a , korszerű" terme¬
lés újabb és újabb lehetőségeit kereső és megvalósító öntudatos gazda alakja
tárul elénk. (Az emlékirat fejezetcímei is erről árulkodnak: , cél, hogy korsze¬

1

rü legyen a gazdälkodäsom”, ,terveim”, ,eredmények, üj feladatok”, , újabb
rizikövällaläs”, „a siker mindég ösztönzőleg hat", ,egy újabb vállalkozás")
Törzskönyvezett és államilag ellenőrzött baromfi- és sertéstenyésztést folytat, ?"
baromfikeltető- és tejfölözőgépet, majd az 1930-as évek közepén kedvezőnek
ítélt banki kölcsönből tenyésztinókat és -bárányokat vásárol, a norfolki négyes
vetésforgót vezeti be, és a növekvő takarmányigény biztosítására további hu¬
szonegy hold földet bérel, ami az időszaki munkások és napszámosok alkal¬
mazása mellett, három állandó cseléd tartását tette szükségessé.

A , korszerű" technológia használata a gazdákkal való együttműködést és
az újabb vállalkozásokat is ösztönzi. Három társával , szövetkezeti alapon"
silótöltő gépet vásárol, gépész , barátjával" bérszántást és bércséplést végez.
Nem kevésbé fontos számára az önképzés és szakismereteinek állandó bőví¬
tése, valamint a kisüzemi számtartás bevezetése, és tagja lesz a szakmai és
érdekképviseleti funkciót ellátó Baromfitenyésztők Országos Egyesületének.
De a memoáríró a két világháború közötti agrármarketing lehetőségeit is ki¬
használja: részt vesz a budapesti országos mezőgazdasági kiállításokon és vá¬
sárokon; a baromfi exportjában pedig szakember segítségére támaszkodik.

Györgyi Lajos az önálló gazdálkodására emlékszik vissza, és eközben a pa¬
raszti termelés modernizációjának, tőkésedésének és piacosodásának ideáltí¬
pusát alkotja meg. „Belterjes gazdälkodäsröl”, „talajerö-utanpötläsröl”, „for¬
götökeröl”, , tőkés versenyről", „jövedelmezösegröl” ir, olyan kifejezéseket
használ, mint az , agrárolló", az , inflációs koronát devalválták", , tuberkulin
próbák", azaz emodernizáció — a mezőgazdasági szakigazgatás, az érdekkép¬
viseletek, valamint a szaklapok által kialakított — terminológiáját alkalmaz¬
za." Ezáltal olyan értékrendszert teremt, melynek az egyéni érdekeltség és
a haszon, a vállalkozói önállóság és a rizikóvállalás, a szövetkezeti együttmű¬
ködés, valamint az állami kezdeményezés és a szakmai felügyelet egyaránt
része. S mindez a parasztság társadalmi emancipációját és nemzeti integráci¬

356 Ő kérte, hogy a baromfitelepét a korszerű tenyésztés, valamint a folyamatos értékesítés
érdekében, a Földművelésügyi Minisztérium Baromfitenyésztési Főosztálya felügyelje.

#7 Györgyi Lajos a Baromfitenyésztők Országos Egyesületén kívül, a Békés vármegyei Gaz¬
dasági Egyesületnek, valamint a járási adófelszólamlási bizottságnak volt a tagja, majd az
1940-es évek elejétől községi gazdasági elöljáró.