OCR Output

A munkavégzés emlékezete e 93

piac törvényei, hanem a rokoni és az ismerősi hálózatok, illetve a pillanatnyi
kényszerek és lehetőségek szabályozzák. (Az aratóbér részint a közvetlen meg¬
élhetést adó kenyérgabonából, részint pénzből állt.)??

Az emlékíró számára a munkák zöme fáradságos, olykor fizikai fájdalmak¬
kal jár, azokat mégis önfeláldozóan végzi, a legnehezebb mozzanatait magá¬
nak tulajdonítja. ( Hanem a munkából kivettem a részem. Csépléskor, a szal¬
makazalrakáskor a legfelső fokon álltam. Ez a legnehezebb munka."y? Az
esztétikumat is fontosnak tartja ( nagyon szépen felkapartam"), örömét pedig
az apja vagy a gazda dicsérete és elégedettsége adja. Az élettörténet megalko¬
tásában tehát a kötelességszerűen vegzett es a csalädja letfenntartäsahoz nel¬
külözhetetlen munka, mint a közössegi ertekrend eleme kap fontos szerepet.
(„Nagyon kär, hogy senki meg nem örökítette, mit műveltek akkor a fiatalok.
Úgy vetették magukat a munkára, mint a keselyük a dögre.")

A mezőgazdasági munka kizárólag a falusi életet szabályozó etikai nor¬
maként és a családtagok harmonikus együttműködéseként jelenik meg az em¬
lékezetben? Előbb Fél Edit és Hofer Tamás átányi gyűjtéséből apa és fia, majd
Szabó László Kecelen készített interjúiból az apjával közösen dolgozó fiú sza¬
vait idézem:

, Én velük vótam mindég, együtt mentünk kapálni öten. Erzsike vót a legkisebb,
leggyengébb, oda vettem mellém, én vittem az ű sorát is, besegítettem. A nagyobbak
viccelték vóna, hogy gyengébb kapás, elmarad. Nem hagytam sosem, hogy kigú¬
nyolják. Olyan vótam köztük, mint egy rendőr... Én embert akartam nevelni be¬
lőlük, szigorú voltam hozzájuk, én nem hagytam, hogy bármi munkát lazán csi¬
näljanak... Ha én erős nem voltam vóna köztök, mint férfi, mint apa, mi lett vóna?
Vót háromfajta gyerek, mit csináltunk vóna?"

"82 A narratívában a cselédmunka vállalása a lány önállósulási vágyának és az anya kontroll¬
janak konfliktusaként jelenik meg (az apa ekkor már nem él): ,— Elmegyek Szegedre
szolgálni! - mondom. — Majd adok én neköd szolgálatot! Még az én kezem alatt lesző,
addig nem! Bakacopáknak? Gazdád babájának? Séhuvá sé! Én vágyakoztam szolgálni,
akik odavoltak, olyan szépen bevásárolták a stafírungjukat. Persze amelyik megbecsülte
a keresetét." Gémes E. 1979. 90.

283 Gémes E. 1979. 57.

81 Az első házasságából két fiú és egy lány, a másodikból egy lány született, és velük élt
a felesége első házasságából született gyermek is. A család az 1930-as évek közepén kb.
tizenegy kataszteri holdon gazdálkodott.

*85 Bedécs Karoly (sz. 1898. Atany). Fel E.-Hofer T. 1997. 166, 189.