Család, háztartás, rokonság a paraszti emlékezetben + 65
szeredettség, a szorongás, továbbá az intimitás és a kommunikáció hiánya
jellemző, és a lányok ezúttal is kiszolgáltatott, alárendelt szituációban vannak.
Bizonyos, hogy az idős asszonyok évtizedekkel később is a tőlük elvárt maga¬
tartásformákat (erkölcsi normákat) fogalmazták meg, amit megerősíthet, hogy
az egyik emlékező az általa , nem szeretett" udvarlással, mint valami szégyell¬
ni való bűnnel szember, a szorgalmas munkát, az éjszakába nyúló fonást em¬
líti meg. A normaszegés tabusított, és ha mégis valami , komoly dolog volt",
azt az E/1. személyű elbeszélés általános alannyal távolítja el.
Két évtizeddel Morvay Judit palócföldi terepmunkája után, 1974 és 1983
között Vajda Mária Balmazújvárosban gyűjtötte anyagát, amiből az egyik idős
parasztember premaritális szokásokra vonatkozó emlékeit idézzük.
, Mikor már odajut az a legíny, hogy kiszemelt magának egy jányt, hát járt hozzá.
Én ha mán este kászálódtam, mer ugyi egy kicsit csak máskípp őtöztem, anyám
mán mondta nekem is, hogy — na mán főzik a kapcádat. — Na, ha főzik, hadd főzzik.
Hogy főztik vagy nem főztik, nem tudom, de húzott az a jány. El kellett menni.
Inkább összevesztem a szüleimmel, de elmentem. Sokszor meg úgy tettem, hogy az
ólba háltam, mer persze én ágyon nem háltam addig, míg meg nem nősültem, csak
az ólba a vackon. Hogy anyam ne motyogjik, odatettem a vacokra a bundat, meg
a sipkat, még a csizmát is, hogy ne kopogjak, oszt mezítláb mentem a janyho. Igy
ha kimentek az istállóba, azt hitték anyámék, hogy én ott hálok. Nem tudtunk mi
mán akkor otthon maradni. Olyan vót akkor az ember, mint a töketlen kutya, min¬
dig ment. Azír mondták, hogy biztos főzik mán a kapcáját, mert az olyan babona
vót. Vagy azt is mondták, hogy megítették. Na az úgy vót, hogy a jány mikor vót
a havi baja, vagy ahogy urasan mondjak, a menstrudcioja, azt a vires inget kimos¬
ta, oszt azt a víres vizet borba tette, vagy pogácsát sütött vele. Oszt azt mondták,
hogy a pogácsa csalja. Pedig a fenét az csalta, hanem az a legíny is vágyott mán
a jányra. Ígértünk oszt a jánynak mindent. Hátha mindnek igazat mondtam vóna,
ahány nekem vót, akkor mi az isten lett vóna velem? Mennyi felesígem lett vóna.
Muszáj vót ígérni, mer nem álltak vóna még szóba se velünk, nem hogy adtak vóna
valamit. Nösülesre meg nem gondolhattunk, csak miután kiszógáltuk a császárt,
csak a katonaság után. Hát csak legínyek vótunk, hát azír tudtuk, hogy hun lehet,
meg megpróbálta az ember."
15 A fiatal etnográfus a terepmunka során meghatározónak tartotta a gyűjtő egyéniségét,
nyitottságát és hogy , mennyire képes adatközlőivel átléptetni azt a küszöböt, ahol a mély¬
ségbeli jellemzők felszínre kerülnek." Mivel azonban a , bizalmas megnyilatkozások után
többen kérték, nehogy o kiírjamc őket, vagy a falunak rossz hírét költsem", a nevek emlí¬
tésétől el kellett tekintenie. Vajda M. 1988. 7, 9, 38-39.