OCR Output

64 e Eltűnt falusi világok
gálatát is célul tűzte, ? ennek következetes megvalósulását a homogén népi
kultúra tézise akadályozta. Én továbbra is az adatközlőkkel készített interjúk¬
ból indulok ki: hogyan rekonstruálták a családélet eseményeit, az egyéni cse¬
lekvéseknek, a családi tradícióknak, valamint a közösségi normáknak miféle
kombinációi elevenedtek meg az emlékezések nyomán?

Premaritalis szokasok

A falusi társadalmakban az ismerkedés, a párválasztás és a házasságkötés
pontosan szabályozott rítusrend szerint történt. Az 1950-es évek közepén
a mátraaljai idős asszonyok a következőképpen beszélték el az udvarlás szo¬
kásait:

, Mikor jöttek este a legények, a pitvarajtóban beszélgettünk. Hallottam én, hogy
édesanyám rálépett a ringőre""... csak akkor adott jelt, ha komoly dolog volt. Ha
a legény nagyon nyúlkált, vagy a lyány nem bánta, akármit csinál vele a legény."

Nem szerettem, ha jöttek a legények. Jobban örültem, amikor nem jöttek. Egyszer
már csak szülémmel voltunk ébren, fontunk, még kötény sem volt előttem, mikor
kihívott egy főszögi legény a pitvarba. Hajnalig maradt ott. Csak hallgatott, én meg
fáztam egy ingben, mezítláb. De még akkor sem mertem mozdulni, hogy menjen
el."

Egyszer egy őszögi legény volt nálam. Ki akarták verni a főszögiek. Bejött az egész
banda a pitvarba. Még idejében kijött öregapám, és kiparancsolta őket: Pusztuljatok
fiaim, enyim házamnál nem ölitek egymást! Menjetek a falu piacára! Nem akarta,
hogy nálunk essen baja a legénynek. A többiek aztán elmentek. Mikor már nem volt
ott senki, kikísértem a legényt. Csak annyit mondtam neki a töltésen: nincs itt már
senki. Ő meg csak azt felelte: hadd legyen akárki! — aztán elment. "97

Ezek a szövegek az éjszakai legényjárás többszörösen ellenőrzött, merev sza¬
bályait idézik: a legények miután besötétedett, csoportosan érkeztek, a lány
a pitvarban fogadhatta őket. A szülői kontroll az adatközlők számára elfoga¬
dott és természetes, a térbeli endogámia betartásáról a falurész legényei gon¬
doskodtak. A fiatalok interakciöira - ahogy az emlékezdk megjelenitik — a kény¬

15 Például Kapros M. 1986. 41.
16 Támla nélküli rövid pad.
17 Morvay J. 1981. 106, 108.