Oldal 59 [59]
OCR
58 e Eltűnt falusi világok tőleg sorsuk reflektálatlan elfogadása, a tűrés és a szenvedés keresztény tanításának követése határozta meg: , Hej, hányszor mondtam én magamban: én istenem, hát én mindent eltűrjek? Nem baj, tűrőké és szenvedőké a mennyorszägl”; , Ha gondolkoznék, az már bűn lenne. Aki nem dolgozik vagy nem imádkozik, az már vétkezik." Ezek a szövegtöredékek a hetven-, nyolcvanéves asszonyokról, szociális helyzetükről vagy a családjuk múltjáról szinte semmit sem árulnak el, mégis úgy véljük, önazonosságuk a katolikus egyház és a háború előtti keresztény-konzervatív ideológia által közvetített értékeknek rendelődött alá. Szubjektumuk a mátraaljai falvak társadalmi világának szilárdságát biztosító hierarchikus életformákhoz, köztük a családi paternalizmushoz kapcsolódott, amit a különféle rítusok, valamint a szóbeli kultúrában ugyancsak fontos gesztusnyelv rögzített és tudatosított. (Írni és olvasni, miként Morvai Judit tapasztalta, csak kevés adatközlő tudott, illetve az olvasás az egyszerűbb vallásos szövegekre terjedt: , Én is csak azután tanultam meg olvasni, mikor már nagyobb voltam. Otthon öregapám adott levelet a kezembe, mikor kikerültem az iskolából."; , Volt anyámnak egy levele." Abban volt a világ teremtése. Abban megvolt, hogy ment be a sátán a paradicsomkertbe.""?) Ezek a rítusok és gesztusok elevenednek meg az idös asszonyok emlekezeteben, a valläsi tanitäsokkal és képzetekkel, a bibliai történetekkel keveredve. Az egyik meghatározó rítus — miként láttuk — az ételhez kötődött, melynek kínálása és fogyasztása, a közös étkezések rendje a családtagok közötti hierarchiákat vagy a menyecskék hosszú integrálódását szimbolizálta. De az étel a legalapvetőbb emberi szokások és kapcsolatok megsértésének (a nők megalázásának) az eszközévé is válhatott." A narratív önazonosságok minden bizonnyal nem a lezárt, hanem a jelennel (az 1950-es évekkel) folytonos múlt, tehát a teljes életpálya tapasztalatára épültek, ezért figyelmet érdemel, ahogy az adatközlők az elmondottakat megélték vagy reflektálták. Láttuk, ez az attitűd elfogadó, az emberi érzéseket elfojtó volt (, ez volt a szokás"; , így kellett lennie"), ami arra utal, ezekben a nógrádi falvakban és családokban az 1950-es években, a családok gazdasági szervezetének, a munkavégzés jellegének átalakulása után, a személyközi kapcsolatok hierarchiája, valamint a családfő kontrollja aligha változott. Amit az egyik nyolcvanas éveiben járó adatközlő az etnográfus előtt — a szokásos 180 Morvay J. 1981. 154, 196. 151 Vallásos témájú nyomtatott füzet. 152 Morvay J. 1981. 193. 18 Nem újkeletű feltételezés, hogy az étkezőasztal a család egységét fejezi ki. Berdahl, R. 1980. 140, Sabean, D. 1988. 166-167.
