Oldal 58 [58]
OCR
Család, háztartás, rokonság a paraszti emlékezetben e 57 hosszú haját fésülgették és tetvészték, míg a gazdával való kommunikációban, az átélt helyzetekben ugyancsak az egyoldalúság, az alázat és a szorongás idéződik fel: , A gazdától félt a menyecske. Lesütöttük a szemünket, rá se mertünk nézni." , Ha ott volt apámuram, hallgattunk. Nagyon féltünk tőle, még nevetni sem mertünk, ha jólesett volna. Olyan volt akkor a szokás: apóssal komolynak kellett lenni." E hatalommal való rejtett szembeszegülés pedig a gazdától, mint a búzás kamra őrzőjétől az éberségét kijátszó furfangos terménylopás lehetett." Ezek alapján úgy véljük, az emlékezet a családfőt mitikus vagy bibliai (pátriárkai) alakként jeleníti meg, akit attribútumai, a felidézett rítusok és történetek alapján szakrális tisztelet övez. Halála pedig ily módon nemritkán a nagycsalád bomlását, az együtt élő testvérek különválását idézi elő. Már említettem az asszonyok alávetett helyzetét a hierarchikus családszervezetben - nézzük, ennek milyen narratív megjelenítései voltak az idős férfiak és nők visszaemlékezéseiben. A nő testi fenyítését, nem mással, mint bűnösségével indokolva, az egyik adatközlő egészen természetesen, mosolyogva (felesége jelenlétében) eleveníti fel: , Én ezt az asszonyt sokat megvertem. Az asszonyt is kell idomítani, mert a szája jár. Az ember is van néha majdnem olyan bűnös, mint az asszony. A vén bűnös asszonyoknak nem árt, ha néha megverik őket." — szól az érvelés, melyben az egyéni agresszió általános érvényű normává válik, az ,idomítás" pedig mintha a nő animalizálására utalna. Az alá- és fölérendeltség a szegregációban is kifejeződött, és elsősorban az étkezéseknél volt jellemző. Az asszonyok - ahogy felelevenítik — az asztal körül állva fogyasztották el élelmüket, emellett a szűkös esztendőkben az étel és a kenyér osztásakor utoljára kerültek sorra, sőt az is előfordult, hogy ,, Este, mikor főztük a krumplit, az emberek belevizeltek, hogy az asszony meg ne egye... még azt is sajnálták. Mikor éjfélkor lefeküdtünk, már majd éhen haltunk. Örültünk, hogy lefekhettünk." A férje családjába került menyecske számára a mértékletesség eleve kötelező, az éhség kimutatása tiltott volt (, Az asztalnál nem nagyon mertünk enni. Volt úgy is, hogy maradt a tálban, de mi éhen maradtunk."), és a házasfelek közötti kommunikáció is a már említett egyoldalúságot, alázatot, illetve amerev személyközi kapcsolatokat jelzi. (,,Volt, aki még a nevét sem mondta ki az urának, csak úgy mondta, hogy ember, gyűjjék mar! Szégyellte a nevit is kimondani.”)'” Az idős asszonyok elbeszéléseit a keserűség, a bűntudat, az érzelmek tagadása vagy elfojtása (, Jó volt a férjem. Bántani nem bántott, néha csak megvert." , Nem bántam volna, ha nem is szeretett volna, mindegy volt az."), ille78 Morvay J. 1981. 20-30, 52, 141. ™ Morvay J. 1981. 46, 78, 90, 151.
