tok forrásaként felhasznált életrajzok vagy önéletrajzok. Az 1940-es évek
vegen kampänyszerüve valö gyüjtöpalyazatok ezekre is kiterjedtek, melyeket
helyi ertelmisegiek, tanärok, tanitök, muzeolögusok „segitettek.” Ennek il¬
lusztrálására Nagy Gyula módszerét, ahogy ő nevezi: praktikáit idézem fel.
A néptanítóból lett etnográfus az orosházi és a vásárhelyi tanyavilágról
készített kéziratait az adatközlőkkel , lektoráltatta", és a , lektorok" kiegészíté¬
seit és megjegyzéseit a szövegbe építette. Ez teremtett alapot a további együtt¬
működésre: , Beszéltem nekik arról, hogy az életrajzokkal felteszik az életmű¬
vükre a koronát", aminek a megalkotásában hathatósan közreműködött. , Ahol
úgy láttam, hogy segíteni kell, ott az életük egy szakaszának vázlatát közösen
készítettük el", majd a keveset író és olvasó parasztemberek írásra , nevelése"
következett, annak gyakorlásával, hogy életük eseményeit , érdekesen és rész¬
letesen" környékük szokásait és néprajzát beleszőve meséljék el.
A procedúrának ezzel nem volt vége. A8-10 önéletíró az elkészült életraj¬
zokat az orosházi múzeumban rendezett felolvasó délutánokon ismertette (az
elsőt 1976-ban tartották), és néprajzi esteken, immár népes közönség előtt, ci¬
tera- és hegedűjátékkal színesített műsorok részeként is bemutatták. Majd az
Orosházi Önéletíró Parasztok Csoportja, a sajtó érdeklődését felkeltve, az or¬
szág különböző településein lépett fel, és produkciójukkal több ízben a tele¬
vízióban is szerepeltek."
Az adatközlők Nagy Gyulával közösen, a köztük kialakuló patriarchális
légkörben alkották meg önéletrajzukat. Az etnográfus ezt szakmai feladatá¬
nak tekinti, aminek révén a pusztuló paraszti világ és népi tudás menthető
meg. Az önéletírás hosszú folyamatát az egykori néptanító ugyanakkor , mun¬
katársai" nevelésére, gondolataik szabatos kifejezésére, valamint íráskészsé¬
gük fejlesztésére használta fel, míg a fellépéseik — a századfordulóhoz hason¬
lóan, amikor a népviseletbe öltözött parasztok látványos műsorban, közönség
előtt szerepeltek — ezúttal is politikai és ideológiai kontextusba kerültek: az
önéletírók a maguk alkotta múltjukkal a társadalmi világuk felszámolását
elfedő állami folklorizmus eszközévé váltak.