Oldal 32 [32]
Etnográfia —a nemzeti (népi) emlékezettudománya " 31
melynek megteremtője a népi hagyományokat és annak eleven, , életkormány¬
zó" erejét megőrző emlékezeti közösség. Györffy ettől megkülönbözteti a le¬
jegyzett és az emlékezetből kieső, ily módon relevanciáját vesztő , élettelen"
hagyományt, ami hasonlóságot mutat a kollektív emlékezet és a történelem
Maurice Halbwachs-i szembeällitäsäval.”
A folytonossá és megtapasztalhatóvá tett etnikus hagyomány alkalmas volt
a magyarság európai társadalmaktól eltérő, autochton eredetének igazolására,
és ezáltal méltó alternatívájává vált a nemzetépítés történetírói programjának
(utóbbinak az írott források kritikájával, illetőleg a múlt kronologikus rendbe
és elbeszélhető formába szerkesztésével kellett bajlódnia)." Nem véletlen, hogy
Györffy István tanulmányában -— melyet emlékiratként Teleki Pál vallás- és
közoktatásügyi miniszternek juttatott el -— a néphagyomány, konkrétan a tár¬
gyi és a szellemi néprajz, a népművészet, valamint a népi tudás területén il¬
letékes Országos Néphagyományi Tanács felállítását, továbbá az 1934-ben
a Magyar Történeti Múzeumba olvasztott Néprajzi Múzeum önállóságának
visszaállítását sürgeti, ezenkívül fontosnak tartja a pap-, tanító- és a jegyző¬
képzésben a népismeret tanítását, amit a középiskolákban valamennyi tan¬
tárgy alapjává kíván tenni. Az előbbiek biztosíthatnák megítélése szerinte
a néphagyomäny-gyüjtés fellendülését, a népismeret középiskolákban tanítá¬
sa pedig újabb ideológiai keretbe illeszkedett, és a korszak középosztály-dis¬
kurzusaihoz csatlakozott. Györffy azzal érvel, hogy 1848 után a nemesség
utóda, a , középosztály jobbára idegen elemekkel bővült, akiknek az ősei nem
voltak a magyar történelem tényezői és formálói, akikben a magyar középosz¬
tály történelme nem vált hagyománnyá, ezért idegen lélekkel, gyökértelenül
állnak ma is." A történelmi (úri) és — ki nem mondottan - a polgári középosz¬
tály jól ismert dichotómiája jelenik meg (szociológiai meghatározásuk termé¬
szetszerűen elmarad, a szembeállítás lényege, hogy rendelkeznek-e avagy sem
hagyománykért élő saját történelemmel), és az etnográfus hite szerint az előb¬
bi által fenntartott nemzeti műveltség feltétele, ha annak , alapjává a népha¬
gyományt tesszük."
Ez a népi nemzet szolgálatába állított statikus és társadalmi tartalmától
megfosztott, az ősi hagyományokban gyökerező kultúrafelfogás azonban egy
hasonlóan mozdulatlan, rendies parasztságképhez vezet. Györffy István szö¬
% Halbwachs, M. 1992.
” Ez adta a két világháború közötti etnográfia legitimációjának lényegét. , Bármely nép et¬
hnikuma - írja Viski Károly a Magyarság Néprajzában — nem egyéb, mint akár mai, akár
régi (tárgyi és szellemi) néprajza, azaz lényeges néprajzi jellemzőinek összessége." Bátky
Zs. -Györffy I.-Viski K. 1933. 31, Gyani G. 2010. 96.
95 Gyéorffy Gy. 1993 (1939). 10, 60, 68.