Oldal 20 [20]
OCR
Bevezetés —célok, módszerek, előzmények " 19 azok közvetítőjét, a nyelvet (a verbális és a jeleket, egyenleteket használó nem verbális nyelvet) is figyelemben részesíti." A szociálpszichológus Sandra Jovchelovitch a brazil közélet egyik korrupciós esetével a narratívumok és a társadalmi reprezentációk dinamikus kapcsolatát illusztrálja. A történetek mondása (az elbeszélések) a reprezentációkra támaszkodnak, és folyton alakítják azokat, s mivel a múlt különböző jelentéseit, a jelen képzeteit és értékeit, továbbá a jövő elvárásait is magukba foglalják, referencialitásuk másodlagos az őket , létrehozó" társadalmi és kulturális formákkal szemben.? A narratív fordulat az oral historyt is elérte. Az 1970-es évek végétől, 1980as évek elejétől az interjúk , narratív forrásokká" váltak, szövegközpontú elemzésük igénye fogalmazódott meg, ami a strukturalista nyelvtudomány, az irodalomtudomány, valamint a folklór elbeszélés teóriáinak és módszereinek adaptálását vetette fel. Ez nemcsak a szóhasználat és a nyelvi kifejezések, hanem például az elbeszélés , sebességének" (mely eseményeknél időzött el a megkérdezett és melyekről beszélt röviden) vagy az említett Gerard Genette ösztönzésére, a narrátor attitűdjét kifejező , távolság" és , perspektíva" pszicholingvisztikai vizsgálatát is jelenti.? Ez a megközelítés az interjút egyúttal „tärsalgäsi narrativumnak” tekinti, vagyis nem hagyja figyelmen kívül a beszédhelyzetet, a résztvevők közötti kommunikációt és a történész (etnográfus) interpretációját sem (ami a hangzó beszéd rögzítési módjára is kiterjed). Mindez végleg lezárja azt a 19. századi hermeneutikai tradíciót, mely szerint a tudományos magyarázat ad kulcsot a szöveg egyedüli és autonóm jelentéséhez, és veti fel ismét a narratívumokban hozzáférhető közvetlen tapasztalat kételyét. Ezek az elemzési szempontok nemcsak a tudományos megismerés fenomenológián alapuló, hanem a történelem és az emlékezet szembeállításának újragondolásához is hozzájárultak. A történetírás hosszú ideig a múlt , valóságának" hiteles ábrázolása igényével tette mérlegre és utasította el többnyire az orális , forrásokat", utóbb azonban Lutz Niethammer a történelmet emlékezetként azonosította, amelyet az egymást kiegészítő kulturális (kollektív) és az egyeni emlekezetek sokasäga alkot.” Ami a kulturális pluralitást és a múlt egyedül érvényes, kodifikált történetének cáfolatát is magában rejti. 51 Moscovici, S. 2002. 227. 52 Jovchelovitch, S. 2001. 175-177. 53 Portelli, A. 1998. 66-67. > Vértesi L. 2004. 167-168. » Niethammer, L. 1993. 42-47.
