OCR
A SZITUÁCIÓ Formai szempontból is többrétű a tevékenység. Önmagában egy festmény létrehozása is a jelek pontos használatára készteti a résztvevőket, de azzal, hogy olyan utalások elrejtésére kéri őket, amelyek megkérdőjelezik a kép szándékolt állítását, rendkívül gazdag alkotói teret nyit a résztvevők számára. A jel és a jelzett komplex viszonyával kapcsolatban kínál gyakorlati feladványt, ami súlyozásra és összehasonlításra készteti az alkotókat. Bizonyára arra is kihat a színlelés és a rejtett utalásokról való alkotó gondolkodás, hogy később a dc$ámaórában miként olvassák egymás jelzéseit a résztvevők, és mit tartanak igaznak vagy hamisnak a jelek közül. A tevékenység emellett a kontextusról is fontos dolgokat állít. Kiderül, hogy mi az elvárás, a norma ebben a világban a családokkal és a nemi szerepekkel kapcsolatban. Emellett arra is fény derül, hogy ebben a közösségben mennyire fontos a megfelelés ezeknek az elvárásoknak. Bolton utal rá, hogy annak érdekben is kéri, hogy a nők családokban betöltött szerepével kapcsolatban rejtsenek el jeleket, hogy később ne kerüljenek teljesen passzív helyzetbe a női szülőket játszó résztvevők. Az, hogy a festményekről szerepben beszélnek a résztvevők, és Bolton ezt szerepből vezeti, lehetővé teszi, hogy biztonságos, kötött formában próbáljanak az improvizációra. A tanári szerep mintát kínál a nyelvhasználatra, és a kontextussal, a szerepekkel kapcsolatos esetleges ellentmondások, tisztázatlanságok megbeszélésére is van lehetőség a hosszú improvizáció előtt. A forma tartalmi működéséhez az is hozzájárul, hogy a családok látják, hallják egymást. Ez nemcsak abban segít, hogy az improvizációban ne legyen kérdéses, hogy ki kicsoda, hanem annak az érzetét is megteremteni, hogy a város közössége figyeli és megítéli egymást. Ezt a hatást erősíti a lelkész beszédmódja is. Bolton fontosnak tartja, hogy a résztvevők maguk dönthessenek arról, hogy olyan fiatalt játszanak-e, aki kint volt az erdőben, vagy olyat, aki nem. Az is fontos a számára, hogy míg a gyerekek ezt tudják egymásról, addig a felnőttek nem. Ez utóbbi elem válik az improvizáció egyik fő mozgatórugójává. A fiatalokat játszók számára lehetőséget ad arra, hogy használják azt a tudást, ami a szülőket játszók elől rejtett. Döntéseket hozzanak azzal kapcsolatban, hogy igazat mondanak-e vagy sem, hogy mennyit és mikor áruljanak el saját családjuknak vagy a nagyobb közösségnek. Erre Bolton finoman fel is hívja a figyelmüket. A szülőket játszóknak azzal kapcsolatban kell döntést hozniuk, hogy hisznek-e a gyerekeiknek vagy sem, illetve hogy miként képviselik ezt a szélesebb közösség előtt. Az improvizáció első része, a belépés a templomba, a dörgedelmes szavak, a fiatalok megesketése — mind erősen kötött tevékenységek. Bolton azt állítja, hogy ezek segítik a résztvevőket, hogy megtalálják azokat a finom módokat, amivel kifejezhetik magukat a szerepeiken keresztül ezekben a formális helyzetekben. +49 »