Page 43 [43]
OCR
A TANTERMI DRÁMA FŐ ÖSSZETEVŐI amihez lehetett viszonyulni, akkor nyitott teret a fiktív világban való cselekvésre. ,Mit érezhet ez az ember, ahogy bekopog az ajtón? Valaki esetleg kipróbálná, hogy milyen lehet neki?"" — kérdi Heathcote, miután a csoporttal részletesen kidolgozta a teret. Ez szó szerint és képletesen is az első lépés afelé, hogy az illető szerepébe léphessenek a diákok, vagy a helyzetét több nézőpontból megvizsgálhassák. Heathcote ügyel a fokozatosságra. Nem azt kéri, hogy lépjen az ember szerepébe valaki, csak azt, hogy próbálja ki, milyen lehet neki. A kipróbálónak nem az ember karakterén kell gondolkoznia, hanem a helyzetén. Számtalan módon segítheti a tanár, hogy a résztvevők fiktív helyzetben dolgozhassanak. Az egyik leghatékonyabb eszköz a szituációteremtésre a tanári szerepbelépés. Heathcote mesél arról egy interjúban," hogy milyen illetlennek találták az 50-es években a drámatanárok, hogy ő is beszáll a gyerekek játékába. Úgy gondolták, hogy a gyermeki játék tisztaságát rontja el ezzel. De Heathcotetal egyetertve Cecily O’Neill is azt allitja,*° hogy a fiktiv helyzet megteremtésének, és a mintha-vilag működtetésének leghatékonyabb eszköze az, ha a tanár maga is szerepbe lép. O" Neill gyakran kezdi a drámát úgy, hogy egy rövid egyeztetés után szerepből szólítja meg a csoportot. , Nagyon gyakran gyűléssel indítom a játékot, hogy a résztvevőknek egyértelmű legyen, ők most éppen orvosok, nyomozók vagy falusiak stb. És nagyon gyakran már itt a legelején előkerül a probléma. Például: ySzerencse, hogy nagyon tapasztalt nyomozók vagyunk, mert egy eltűnt gyermeket kell megtalälnunk«”®! — mondja O’Neill. A drämäiban nem tartja hosszan az elsö improvizäciöt, a resztvevök nem dolgoznak ki komplex szerepeket, csak reagálnak a felkínált problémára. A résztvevők azzal is erősítik a fikciót, ha ellentmondanak a tanári szerep által kínált gondolatnak (például: , Mi komolyabb bűncselekményekkel foglalkozunk, az eltűnt gyerekek nem hozzánk tartoznak!"), mert belemennek a játékba, felfüggesztik a fiktív világ iránti hitetlenségüket. Az ilyen típusú szerepbelépés az azonnali nézőpontváltás lehetőségét kínálja. A tanárnak nem színészkednie kell, amikor szerepbe lép. Sőt, kimondottan hasznos, ha nem próbál szerepet játszani, csak egyszerűen igyekszik úgy beszélni, ahogy a szerep tenné, és abból a nézőpontból reagál a diákok által mondottakra. Ráadásul bármikor kiléphet a fikcióból, a szerepből, megszakíthatja a játékot, és egyeztethet a résztvevőkkel. O"Neill is sokszor ezt teszi. Szerepbe lépve felkínálja 78 Wagner: Dorothy Heathcote, 68. 7 Bethlenfalvy: , A legtöbb gyerek", 8. 8° Cecily O’Neill: Drama Worlds. A Framework for Process Drama, Portsmouth, Heinemann, 1995, 60. Bethlenfalvy Adam: Spontaneitas és szinhazi tudas. Interjü Cecily O’Neillel, Drämapedagögiai Magazin, 2008 — Kiilonszam dramapedagégusoknak, 8. 81 0 42 e
