OCR Output

JEL És JELENTÉS

Heathcote a cselekvések elemzésének fenti rendszerét korábban is használta,
de csak az 1995-ben megjelent, Boltonnal közösen írt könyvében publikálta.
Geoff Gillham már 1988-ban beszámolt róla, de 1997-es írásában új értelme¬
zést adott a szinteknek, amikor egymásba kapcsolódó rétegekként írta le őket."
Gillham azt vizsgálja, hogy a cselekedetben miként jelenik meg az individuum
egyéni tudata, abban miként van jelen a társadalmi vagy osztálytudat, hogyan
jelenik meg ezekben a történelmi szint, illetve miként van jelen mindezekben
valami univerzális természeti tartalom. Gillham elsősorban a színházi nevelési
előadásokban dolgozó színész-drámatanároknak kínálta ezt a rendszert elem¬
zési sorvezetőként. Chris Cooper az alapján értelmezte újra Gillham elemzési
rendszerét, hogy egy cselekedetben miként jelenhet meg az uralkodó társadalmi
narratívához/ideológiához való viszony." Illetve, egy párhuzamos kérdéssorban
azt vizsgálja, hogy miként elemezhető a valódi emberi szükség egy adott csele¬
kedet mélyén. Cooper a dráma lényegét e kettőnek, az uralkodó világmagyará¬
zatnak és az alapvető emberi szükségletnek az ütközésében látja. Maria Gee más
keretben helyezi el a szinteket." A cselekvés mögött álló motivációt pszichológiai
szintként, a téthez kapcsolódó kérdést szociológiai szintként, a mintát történelmi
szintként, az értékrendet pedig filozófiai szintként írja le. David Davis a megértés
szintjeinek nevezi a fenti rendszert," és a diákok jelenetkészítését segíti vele.
Davis szerint mind a szöveghez, mind a színház művészeti formájához köze¬
lebb kerülnek a diákok, ha tudatosan és rétegzetten gondolkodtak a jeladásról.
A könyvében bemutatott példában egy 19. századi szöveg vasútpályaudvaron
játszódó záró pillanatának jelenetté formálását kéri a diákoktól. A jelenet első
változatának bemutatása után kínálja a diákoknak a megértés szintjeihez kap¬
csolódó kérdéseket. Ezek segítségével a diákok átdolgozzák a jeleneteiket, és így
nemcsak sűrűbb, komplexebb jelenetek születnek, de a kérdések megválaszolá¬
sához a szöveget is közelebbről kell tanulmányozniuk.

A diákokat a színházi eszközök és elemzési rendszerek ismerete egyálta¬
lán nem akadályozza a szabad alkotásban vagy akár a rögtönzésben. Korábbi

14 Geoff Gillham: What Life Is For. An Analysis of Dorothy Heathcote’s “Levels” of Explanations,
SCYPT Journal, XXXIV., 1997/1, 9-16.

Chris Cooper: The levels of meaning — a Bondian approach?, in Bethlenfalvy Adam: Living
Through Extremes in Process Drama, Budapest, Karoli Gaspar Reformatus Egyetem —
L’Harmattan, 2020, 278-279.

16 Maria Gee: The contribution of drama, in Martin Fautly — Richard Hatcher - Elaine Millard
(eds.): Remaking the Curriculum. Re-engaging young people in secondary school, Stoke-on-Trent,
Trentham Books, 2011, 24-25.

David Davis: Imagining the Real. Towards a new theory of drama in education, Stoke-on-Trent,
Trentham Books, 2014, 70.

45

47

+ 29 +