Page 25 [25]
A TANTERMI DRÁMA FŐ ÖSSZETEVŐI
JEL ÉS JELENTÉS
Közösségben élő lényként arra kényszerülünk, hogy folyamatosan párbeszédben
legyünk a körülöttünk lévőkkel. Ez a párbeszéd természetesen nemcsak nyelvi
szinten, mondatok formájában történik, hanem testbeszéden keresztül is. Sőt,
cselekvéseinkkel is értelmezendő jeleket adunk embertársainknak, ugyanúgy,
ahogy mi is olvassuk az ő cselekedeteiket, és jelentést tulajdonítunk annak, amit
tesznek. Egészen csecsemő korunktól fürkésszük mások jelzéseit, és az iskolába
érkezve már szakértőkké válunk abban, hogy apró jelekből is kiolvassuk, aznap
milyen hangulatban lép be a tanár a terembe. Persze a jelek értelmezése, külö¬
nösen kisgyerekeknél, nem feltétlenül tudatos folyamat, de olyan tudás, aminek
mindannyian birtokában vagyunk.
Éppen erre a tudásra épít a színház, amikor egy-egy helyzetet kiemelt térbe
helyez, és olvasásra, értelmezésre kínál a nézőknek. A színpadon történő esemé¬
nyeket, a szerepek közötti kommunikációt éppen azért értik a nézők, mert a szín¬
ház és a színészek ugyanazt a jelrendszert használják, mint amit a hétköznapi
kommunikációban is használunk. Tehát, ha valakit elgáncsolnak a színpadon
vagy elgáncsolnak egy iskolai folyosón, akkor a két cselekvést ugyanúgy olvassuk.
Mindkét esetben egyszerre lehet zsigeri, érzelmi reakciónk, és emellett gondolati
szinten is tudjuk értelmezni a gáncsolást. Szinte biztos azonban, hogy másképp
kezeljük a két helyzetet. Az egyik esetben a gáncsolás azért történik, hogy néző¬
ként megértsünk valamit a színpadi fikcióból, míg a másik esetben közvetlen,
valós tétje van annak, hogy mit lépünk mi, a gáncsolás szemlélői. A második
esetben a megértés konkrét cselekvésként jelenik meg (a ,nem cselekvést" is
cselekvésként értve), míg a színházban a megértés belső marad, nem jelenik meg
azonnali, közvetlen válaszként.
A cselekvés és jelentésének viszonyáról fogalmaz meg izgalmas észrevételt
Vigotszkij, ! amikor a gyerekjátékról ír. A játék során a botot lóként használó
gyerek példája segítségével mutatja be, hogy a játékban a cselekvés a jelentésnek
van alárendelve, míg a valódi életben ez éppen fordítva van. Míg a játékban
a bot gond nélkül lehet ló, addig a valóságban a bot tárgyi valója az elsődleges.
Tehát akkor válik csak sétapálcává, ha azzá alakítom, faragom és a megfelelő
méretre vágom. Vigotszkij az ilyen képzelt helyzetekre épülő gyerekjátékot össze¬
kapcsolja a fogalmi gondolkodás megjelenésével: azzal, amikor egy gyerek már
olyan dolgokról is tud gondolkodni, amik nincsenek közvetlenül előtte. Ez a be¬
lépő az elvont gondolkodás felé. A tantermi dráma szempontjából is hasznos ez
5 Lev S. Vygotsky: Mind in Society. The Development of Higher Psychological Processes, London,
Harvard University Press, 1978, 97.
e 24 e