OCR Output

A DRÁMA

Az eddigi meghatározások alapján a drámának fontos összetevői tehát a fik¬
tív, de meghatározható kontextusban, a körülmények szorításában változásra
kényszerülő ember, akiben ütközhet a kívülről és a belülről táplálkozó nyomás;
aki szándékait a cselekvés különböző módjain fejezi ki valós térben és időben;
és aki egy történet meghatározott pontján van, tehát helyzetének van előzménye
és tetteinek van következménye.

Meggyőződésem, hogy ez a meghatározás illeszkedik a legkülönbözőbb drá¬
mákra attól függetlenül, hogy hol valósulnak meg: amfiteátrumban, színpadon
vagy osztályteremben. Ezért az egyszerűség kedvéért a továbbiakban is drámá¬
nak nevezem azt, amit vizsgál ez a könyv. Természetesen a drâma megvalésulä¬
sának módját, hatásait és célját nagy mértékben meghatározza az, hogy hol kel
életre. Így ennek egyértelműsítése érdekében időnként a dráma mellé teszem azt,
hogy osztálytermi vagy tantermi, hogy jelöljem a megvalósulás színhelyét.

Azért tartottam fontosnak tisztázni, hogy miért és milyen értelemben hasz¬
nálom a dráma fogalmát, mert rendkívül sok szakkifejezés van forgalomban,
nemcsak Magyarországon, hanem a nemzetközi irodalomban is. A majdnem
mindent magäba foglalö drämapedagögia fogalma? alá szoktak rengeteg olyan
gyakorlatot, játékot sorolni, amik kétségtelenül hasznosak, de nem feltétlenül
kapcsolódnak a dráma fenti meghatározásához. Gabnai Katalin a drámajáték
fogalmát használja," és könyve gazdag választékát kínálja a lehetséges drama¬
tikus tevékenységeknek, játékoknak. Ezek középpontjában formai szempontból
a megjelenítés, míg tartalmi szempontból a társas kölcsönhatás áll, és jóval szé¬
lesebb spektrumon mozgó tevékenységsort fednek, mint amit én tárgyalok.

Vannak persze előzményei a megközelítésemnek itthon is, például Szauder
Erik is a dräma fogalmät hasznälja,” és Kaposi is gyakran így utal saját mun¬
kájára, amikor a 90-es években bevezetett , tanítási dráma" szinonimájaként
használja. Azért maradok inkább egyszerűen a drámánál, mert egyfelől a ta¬
nitäsi dräma fogalma összekapcsolödott a Kaposi által több évtizede sikerrel
tanított módszertannal, másrészt örömmel fordulok vissza a didaxisra kevésbé
utaló, a pedagógiai szempontok mentén építkező, ám nem annak , szolgálatába
állított"? drámához.

A fogalmi kitérő után vissza tudunk kanyarodni a narratívák és a dráma vi¬
szonyához, és ahhoz, hogy mire lehet használni a drámát a tanteremben.

26 Lannert Keresztély István: Bevezetés a dd7úmapedagógiába, Budapest, Károli Gáspár Református

Egyetem - LHarmattan, 2020, 9.

Gabnai Katalin: Dramajatekok. Bevezetes a dramapedagögiaba, Budapest, Helikon, 1999, 9.
Szauder Erik: A dráma mint pedagógia, in Kaposi László (szerk.): Drámapedagógiai olvasókönyv,
Budapest, II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft., 2013, 11.

Kaposi: Mi a dráma és mi nem az?, 3.

27

28

29

+19 »