Page 396 [396]
OCR
te?" Annak ellenére, hogy a 16. század végén kialakított esztergomi ordóban középkori eredetű imádságok (is) szerepelnek, maga a pusztán emberek (és nem tárgyak) megáldására irányuló áldástípus már a zarándokok benedikciójának újkori képét vetíti előre. A következőkben látni fogjuk, hogy Telegdi szertartáskönyve ebben a tekintetben megelőzte a Rituale Romanum (1614) elveit? A római rituálé megújítása és egységesítése egy hosszabb folyamat keretében ment végbe a 16. században, amelynek eredményeként — csaknem fél évszázaddal a miseliturgia terén mintaadó Missale Romanum (1570) kiadása után — 1614-ben, V. Pál pápa idején a misén kívüli szerpapi rítusok gyűjteménye is megjelent. A Rituale Romanum a római katolikus egyházmegyék szertartáskönyvei számára elsődleges, ám nem kizárólagos mintát jelentett. Magyarországon — európai viszonylatban is az elsők között — Pázmány Péter , igazította" a római rituáléhoz a nálunk vezető szerepű esztergomi szertartáskönyvet. A két szerkönyv viszonyulásának részletezése helyett? jelen vizsgálatunk szempontjából csupán az a lényeges, hogy az 1625-ben kiadott Rituale Strigoniense a zarándokok megáldásának mindkét (elindító és fogadó jellegű) rítusát szó szerint átvette a római mintából" Ez a szertartásmenet valóban jelentős változást mutat a korábbi európai ordókhoz képest. Végleg kirekesztette a zarándokeszközök korábban fél évezreden keresztül uralkodó szerepét, és — az egybehangzó utólagos értékelés szerint — a korábbi karakteres, változatos ritust „egy puszta utazäsi äldässä lapositotta”’” Bär az üjonnan kialakított ordó imádságainak egy része középkori eredettel rendelkezett, a szertartás egésze egy egészen új szemléletet tükröz. A gyökeres változás magyarországi viszonylatban is fennáll. A fentebb már jel zett három rövid oráción kívül, amelyek az Obseguialék által hagyományozott rítusban &s a Päzmäny-fele szertartäskönyvben egyaränt elöfordulnak, nincs kapcsolat a 17. század elején bevezetett ordó és a korábbi hazai liturgikus tradíció között. Külö57 Mindhárom oráció megtalálható Martene gallikäncentrikus gyüjtemenyeben. (Martene 1736-1738, II. 842-843.) Az ott közölt szertartäsrend ällitölag a 17. szäzadi bences Hugo Menard egyik keziratäböl szärmazik. Menard egyik fömüvet az 1642-ben megjelent Liber sacramentorum jelenti, amely egy középkori misszálé átirata nyomán a gallikán liturgia alapját jelentő, Nagy Szent Gergely nevéhez kötött ősrégi szakramentárium (Sacramentarium Gregorianum) szövegeit adja közre. Az induló zarándokok megáldásának második orációja (Deus infinitae misericordiae et majestatis immensae. ..) emellett például szerepel egy 1513-ban nyomtatott dániai szertartáskönyv ugyanilyen célú benedikciójában is: Freisen 1898b, 55. A Rituale Romanum előzményeinek számító 16. századi római szertartáskönyvekben, így például az 1584-ben kiadott Rituale Sacramentorumban még a változatos középkori áldáskínálat szerepel. — RSR 1584, 586-593. 59 A kérdéshez vö. Rajner 1901. "© ROM 1614, 147-149; STR 1625, 173-177. “°° Franz 1909, II. 288. 358 395
