Page 396 [396]
te?" Annak ellenére, hogy a 16. század végén kialakított esztergomi ordóban kö¬
zépkori eredetű imádságok (is) szerepelnek, maga a pusztán emberek (és nem tár¬
gyak) megáldására irányuló áldástípus már a zarándokok benedikciójának újkori
képét vetíti előre. A következőkben látni fogjuk, hogy Telegdi szertartáskönyve
ebben a tekintetben megelőzte a Rituale Romanum (1614) elveit?
A római rituálé megújítása és egységesítése egy hosszabb folyamat keretében
ment végbe a 16. században, amelynek eredményeként — csaknem fél évszázaddal
a miseliturgia terén mintaadó Missale Romanum (1570) kiadása után — 1614-ben,
V. Pál pápa idején a misén kívüli szerpapi rítusok gyűjteménye is megjelent. A
Rituale Romanum a római katolikus egyházmegyék szertartáskönyvei számára el¬
sődleges, ám nem kizárólagos mintát jelentett. Magyarországon — európai vi¬
szonylatban is az elsők között — Pázmány Péter , igazította" a római rituáléhoz a
nálunk vezető szerepű esztergomi szertartáskönyvet. A két szerkönyv viszonyulá¬
sának részletezése helyett? jelen vizsgálatunk szempontjából csupán az a lénye¬
ges, hogy az 1625-ben kiadott Rituale Strigoniense a zarándokok megáldásának
mindkét (elindító és fogadó jellegű) rítusát szó szerint átvette a római mintából"
Ez a szertartásmenet valóban jelentős változást mutat a korábbi európai ordókhoz
képest. Végleg kirekesztette a zarándokeszközök korábban fél évezreden keresztül
uralkodó szerepét, és — az egybehangzó utólagos értékelés szerint — a korábbi ka¬
rakteres, változatos ritust „egy puszta utazäsi äldässä lapositotta”’” Bär az üjon¬
nan kialakított ordó imádságainak egy része középkori eredettel rendelkezett, a
szertartás egésze egy egészen új szemléletet tükröz.
A gyökeres változás magyarországi viszonylatban is fennáll. A fentebb már jel
zett három rövid oráción kívül, amelyek az Obseguialék által hagyományozott rítus¬
ban &s a Päzmäny-fele szertartäskönyvben egyaränt elöfordulnak, nincs kapcsolat a
17. század elején bevezetett ordó és a korábbi hazai liturgikus tradíció között. Külö¬
57 Mindhárom oráció megtalálható Martene gallikäncentrikus gyüjtemenyeben. (Mar¬
tene 1736-1738, II. 842-843.) Az ott közölt szertartäsrend ällitölag a 17. szäzadi bences
Hugo Menard egyik keziratäböl szärmazik. Menard egyik fömüvet az 1642-ben megje¬
lent Liber sacramentorum jelenti, amely egy középkori misszálé átirata nyomán a galli¬
kán liturgia alapját jelentő, Nagy Szent Gergely nevéhez kötött ősrégi szakramentárium
(Sacramentarium Gregorianum) szövegeit adja közre. Az induló zarándokok megáldásá¬
nak második orációja (Deus infinitae misericordiae et majestatis immensae. ..) emellett
például szerepel egy 1513-ban nyomtatott dániai szertartáskönyv ugyanilyen célú
benedikciójában is: Freisen 1898b, 55.
A Rituale Romanum előzményeinek számító 16. századi római szertartáskönyvekben,
így például az 1584-ben kiadott Rituale Sacramentorumban még a változatos középkori
áldáskínálat szerepel. — RSR 1584, 586-593.
59 A kérdéshez vö. Rajner 1901.
"© ROM 1614, 147-149; STR 1625, 173-177.
“°° Franz 1909, II. 288.
358
395