Seite 394 [394]
OCR
ban Georg Stuchs nürnbergi nyomdájából került ki? Az Obsequiale Strigoniense legkorábbi kiadása időzítés, forma és tartalom tekintetében egyaránt illeszkedik a korszak európai liturgikus gyakorlatába. A szerkönyv a 31-33" féliékon közli a zarándokbotok és -tarisznyák megáldásának (Benedictio baculorum et capsellarum Pro peregrinis) és a visszatérő zarándokok feletti benedikciónak (In reversione peregrinorum) a szövegkönyvét. Már a kötetet saját könyvtára számára megvásárló és az esztergomi Obseguiale későbbi kiadásainak utánajáró Ráth György is megällapftotta, hogy a szerkönyv kesöbbi kiadäsai (1500, 1501, 1508, 1525) az Oláh Miklós által kiadott Ordo et ritus 1560. évi megjelenésével bezárólag — a nyomdahibáktól eltekintve — ugyanazt a szertartásrendet változatlan formában örökítették át?" Jöllehet az Ordo et ritus mär a trienti zsinat (1545-1563) ideje alatt, nem sokkal annak befejezése előtt látott napvilágot, Oláh Miklós előszavából inkább csak a (szó szerinti) ellenreformációs hevület, mintsem a liturgia megreformálása iránti elhivatottság világlik ki. Ennek következtében a zarándokáldás kapcsán is a , régi esztergomi rítus megtartása" keretében a korábbi, fent említett szöveg átvételét regisztrálhatjuk. Hogy mennyire volt régi ez az esztergomi rítus, azt egyelőre — a középkori adatok összehasonlító elemzése híján — nehéz lenne megmondani. Ami bizonyos, hogy a 13—14. századi hazai adataink egy ettől eltérő szövegmintát kínálnak a zarándokeszközök megáldására. Oláh Miklós érsek szertartáskönyve (az Obseguiale Strigoniense hagyománya nyomán) egy európai viszonylatbanis hosszú szertartásrendet közöl, amely—a szokásos antiphonákon és responzóriumokon kívül — sorrendben négy orációt, egy zsoltárt (90.), két bibliai éneket (Canticum Simeonis, Canticum Zachariae), közöttük három újabb orációt, majd végezetül egy záró könyörgést foglal magába. Sokkal rövidebb volt ennél a zarándokok fogadásának menete, amely egy zsoltárból (132.) és két könyörgésből állt" A viszonylag kevés utasítás (rubrika) egyrészt arra utal, hogy a tarisznyákat és a botokat a szertartást végző pap adta a zarándokok kezébe," másrészt a zsoltárt megelőzően felszólították az áldásban részesülőket, hogy térdeljenek le, illetve hajoljanak meg az oltár előtt?" A szertartás egészének szigorúan vett párhuzamát eddig nem találtuk meg, az egyes szertartáselemek középkori európai előzményei és analógiái viszont jól körvonalazhatók. Az ordó első egységét jelentő négy oráció a rítus legkorábbi, rr. századi eredetű rétegéhez tartozik, amelyet Franz a zarándokkellékek megáldásának — európai viszonylatban — legelter*® A példány alig több mint egy évszázada került elő a könyvgyűjtő Ráth György jóvoltából. Ráth 1889. "5 Ráth 1891. MOR 1560, ff. 47v-5lr. *48 Hic det eis capsellas et baculos scilicet ad manus.” — OR 1560, f. 48r. „Hic prosternant seu inclinent se humiliter ante altare, et dicatur psalmus.” — OR 1560, f. 48v. 349 393
