OCR
2. Haszonállatok A haszonállatok egészségéért, illetve a rájuk leselkedő rontásveszély elhárítása érdekében speciális áldásokat alkalmaztak, amelyek a legnagyobb számban éppen a 16-17. században keletkeztek." Ebből a változatos kínálatból adunk közre három szertartásleírást, amelyekahazai kiadású 18. századi benedikcióskönyvekben találhatók. Az Arca Domini imakönyvben szereplő állatáldások közül itt az igásmarhák, lovak, ökrök, juhok és további állatok benedikciójának (a), valamint az istállóáldáshoz csatlakozó szertartásnak a leírását közöljük (b)." A tejhaszon el vételére irányuló rontás elleni benedikciót a Fasciculus triplex lapjairól adjuk közre (c). Utóbbi áldást gyakorlatilag az ilyen jellegű (népi) hiedelmek hívták életre és nem véletlen, hogy a boszorkányüldözések idején örvendett a legnagyobb népszerűségnek. A szertartáskönyv összeállítója még bevezető magyarázatot és történeti példákat is fűzött a szertartáshoz. Ebben a ráolvasás által láthatatlanul (per incantationes invisibiliter) véghezvitt rontásról beszél, amelyet a közölt rítusnak a maradék tej vagy vaj fölött elmondott szövegével lehet elhárítani. Feltűnő, hogy itt a bevezető rubrikában ugyan exorcizálásról esik szó, de a két oráció csupán megáldó jellegű kéréseket tartalmaz. Az ambivalencia megfejtéséhez a gyűjtemény egyik előképének számító Cochem-féle kollekció vonatkozó rítusát kell megvizsgálnunk. A 17. század végi gyűjteményben ugyanis a tejhaszon elvétele elleni szertartásnak egy hosszabb változata szerepel, amelyben a kért itt is szereplő oráció után , exorcismus lactis", , exorcismus butyri" és , exorcismus diaboli” cimmel három ördögűző imádságot, a János evangélium első szakaszát, majd egy záró orációt és közös áldást is beillesztett az összeállító." A monumentális szertartásrend hazai változata tehát már meglehetősen leredukáltnak, más szóval , megtisztítottnak" tűnik. Nem véletlen, hiszen a vihar elleni benedikciók mellett itt lehetett a leginkább kézzel foghatóan kitapintani a hiedelmekkel (superstitio) való kölcsönhatásokat. Érdekes, hogy a másik hazai kiadású benedikcióskönyv, az Arca Domini ugyanerre a célra egy harmadik típusú szertartásrendet alkalmaz, amelyben egy máshol nem szereplő oráció, illetve a Cochem által is közölt, gonosz lelkekre vonatkozó exorcizmus kapott helyet." Franz 1909, II. 140. 7° Pérhuzamok: MB 1685, 251-254 (igäsmarhäk, läbasjöszäg, ökrök, juhok, kecskek, sertések stb. megáldása). Ugyanitt külön rítus keretében áldották meg a szárnyasokat (galamb, tyúk, lúd stb.): MB 1685, 260-261. 5 Cochem 1692, 248-252. 99 AD 1770, 205-206. 365