Page 246 [246]
OCR
3. Bor A nyugati és a keleti egyházban egyaránt számos benedikciós forma volt használatban a különféle célzatú boráldások vonatkozásában." A kenyérhez hasonlóan a szintén alapvető élelmiszernek számító bor transzcendens jelentőségét növelte, hogy az eukharisztia egyik összetevőjeként a mise központi szereplőjének számí tott. A középkorban helyenként bort öntöttek a templom- és oltárszenteléshez használt vízhez, máshol a keresztvízhez. Franciaországban a 12. századtól, Angliában és Itáliában a késő középkortól vannak liturgikus adatok a házasságkötés utáni bor- és kenyéráldásra, illetve azok közös elfogyasztására. A német területeken ehelyett a Szent János borának benedikciója terjedt el széles körben, amely a rituálékban gyakran a házasok megáldása, illetve a szülést követő asszonyavatás szertartása után szerepel. Ezt a bort Szent János szerelmének (amor Sancti Joannis, Johannisminne) nevezték." Funkciója szerint nem a házasságkötéshez, hanem az ,utolsó pohár", a , szentjánosáldás" szerepéhez kötődött. Franz kiterjedt forrásanyag alapján tárta fel ezen áldástípus eredetét és középkori rokonságát (például: Mihäly-äldäs, Märton-äldäs, Gertrüd-äldäs, Ulrich-äldäs, Istvän-äldäs, Sebestyén-áldás stb.). " Ezen a téren a világi szokás elsődleges és az egyházi áldás másodlagos jellege valószínűsíthető. Franz mindkettőt német sajátosságnak tartja." Az alább közölt esztergomi ordó első orációja Szent János középkori apokrif imádságának kissé rövidített változata. " Ebben jó néhány olyan állatot felsorol nak, amelyek halálos méreggel támadnak az emberekre. A közölt ordó (a) egyike azoknak a szertartásoknak, amelyet Pázmány annak ellenére megtartott a korábbi magyarországi hagyományból, hogy az a Rituale Romanum első kiadásában nem kapott helyet." A hazai szövegváltozat csak az egyikét jelenti az európai formuláknak. A Szent János evangélista ünnepén szentelt bor (vagy más ital) ordója például jelentősen eltér a lengyel rituálékban.? 9 Ezek részletezésétől most el kell tekintenünk. Általában a bor megáldásáról: Probst 1857, 146-148; Franz 1909, I. 279-334; Reifenberg 1971-1972, I. 586-592; II. 411-421 (a mainzi ritus kapcsän); Bartsch 1967, 322-324, 411-412; Artner 1923, 59-61. A keleti rítusból: Goar 1647, 695—696. Szent János tiszteletének paraliturgikus vonatkozäsairól összefoglalóan: Bálint 1977, I. 88—109. 29 Franz 1909, 1. 279-284; Franz 1904, 45; Schönfelder 1904—1906, I. 24—25, 60; II. 78-79. Mm Franz 1909, 1. 286-294. '? Franz 1909, 1. 294-304, 326. 13 Franz 1909, 1. 304-308. Elöforduläsära mäs közepkori ordökban: Freisen 1898b, 65-66; PAT 1514, f 27-29; LS 1523, f. 218-219, AUG 1580, 428-434; SAL 1557, f. 121124. 4 Hazai — szó szerinti — elözmenyei: OR 1560, f. 45-47, TA 1596, 167-171. ' POL 1743, 78-79. Rövidebb, csupán a záró orációt és benedikciót tartalmazó ordót közöl: FI 1739, 82—84. 245
