Oldal 52 [52]
OCR
tént az , apostolok oszlása" ünnepén (július 15.) megáldott új kenyérrel, amelynek sem korábban, sem később nincs nyoma a hazai benedikciós gyakorlatban." Az esztergomi szertartáskönyvek harmadik nagy csoportját a Rituale Strigoniense 1625. évi és későbbi változatlan kiadásai alkotják." Pázmány Péter számára két tényező volt irányadó a rituálé összeállításakor. Egyfelől hangsúlyosan arra törekedett, hogy az egy évtizeddel korábban véglegesített Rituale Romanum előírásainak és szertartásleírásainak szövegét teljes egészében átültesse a honi gyakorlatba, másfelől viszont az ily módon kialakított tartalmi törzset több helyen a magyarországi liturgikus hagyományok elengedhetetlen elemeivel egészítette ki. Utóbbi téren leginkább az Agendariusra és az abban átörökített középkori rítuselemekre támaszkodhatott." E kettős törekvés eredményeképpen a későbbi évszázadok szertartásrendjei szempontjából kiemelkedő jelentőségű Rituale Strigoniense benedikciókat tartalmazó fejezete a római rituálé valamennyi áldását magába foglalja, ám emellett több helyi jellegzetesség is szerepel benne. A római rítus szerint megszövegezett viz-, gyertya-, häz-, näszägy-, hajö-, szölöskert-, zarändok-, gyümölcs-, olaj-, valamint hüsveti &lelmiszeräldäs utän Pázmány hat olyan benedikciöt is beillesztett, amelyek a Rituale Romanumban nem kaptak helyet. Ezek a következök: az ältalänos jellegü Benedictio communis ad omnia, a Szent János evangélista ünnepén (dec. 27.) történő borszentelés, " az amulett és démonűző szerepű három értékes ajándék (arany, tömjén, mirha) vízkereszti (jan. 6.) megáldása, " a torokfájásra alkalmas alma Balázs-napi (febr. 3.) benedikciój a, az új szőlő megáldása Urunk színeváltozása (aug. 6.) ünnepén", valamint a füvek Nagyboldogasszony-napi (aug. 15.) áldása." A felsorolt benedikciók többsége mély gyökerezésű, lokális jellegzetességet képvisel. Eredetük és elterjedésük kérdésére a szöveggyűjteményben még visszatérünk, ám elörebocsätjuk, hogy a k&söbbiekben mindegyikük önálló, elsősorban közép-európai kontextusban vizsgálódó liturgiatôrténeti és tôrténeti-néprajzi tanulmänyt igényel. A meghatározó jelentőségű esztergomi szertartáskönyv fő tartalmi egységei és arányai a következők: 57 Bálint Sándor ezen egyedi, 16. századi adat alapján nevezte — talán kevéssé megalapozottan — a szertartást a középkori magyar egyház archaikus hagyományának. — Bálint 1977, 11. 45-49. 55 STR 1625. A további kiadások adatait lásd a bibliogräfiäban. 59 Pázmány efféle törekvéseire: Rajner 1901, 234—235. "© Vö. Bálint 1977, I. 91-93. 4 Vö. Bálint 1973, 144. 2 Vö. Bálint 1977, I. 201, 236. 5 Vö. Bálint 1977, II. 162. 4 Vö. Bálint 1977, II. 186. 5I
