Oldal 52 [52]
tént az , apostolok oszlása" ünnepén (július 15.) megáldott új kenyérrel, amelynek
sem korábban, sem később nincs nyoma a hazai benedikciós gyakorlatban."
Az esztergomi szertartáskönyvek harmadik nagy csoportját a Rituale Strigoni¬
ense 1625. évi és későbbi változatlan kiadásai alkotják." Pázmány Péter számára
két tényező volt irányadó a rituálé összeállításakor. Egyfelől hangsúlyosan arra
törekedett, hogy az egy évtizeddel korábban véglegesített Rituale Romanum elő¬
írásainak és szertartásleírásainak szövegét teljes egészében átültesse a honi gya¬
korlatba, másfelől viszont az ily módon kialakított tartalmi törzset több helyen a
magyarországi liturgikus hagyományok elengedhetetlen elemeivel egészítette ki.
Utóbbi téren leginkább az Agendariusra és az abban átörökített középkori rítus¬
elemekre támaszkodhatott." E kettős törekvés eredményeképpen a későbbi év¬
századok szertartásrendjei szempontjából kiemelkedő jelentőségű Rituale Strigoni¬
ense benedikciókat tartalmazó fejezete a római rituálé valamennyi áldását magá¬
ba foglalja, ám emellett több helyi jellegzetesség is szerepel benne. A római rítus
szerint megszövegezett viz-, gyertya-, häz-, näszägy-, hajö-, szölöskert-, zarändok-,
gyümölcs-, olaj-, valamint hüsveti &lelmiszeräldäs utän Pázmány hat olyan
benedikciöt is beillesztett, amelyek a Rituale Romanumban nem kaptak helyet.
Ezek a következök: az ältalänos jellegü Benedictio communis ad omnia, a Szent
János evangélista ünnepén (dec. 27.) történő borszentelés, " az amulett és dé¬
monűző szerepű három értékes ajándék (arany, tömjén, mirha) vízkereszti (jan.
6.) megáldása, " a torokfájásra alkalmas alma Balázs-napi (febr. 3.) benedikciój a,
az új szőlő megáldása Urunk színeváltozása (aug. 6.) ünnepén", valamint a füvek
Nagyboldogasszony-napi (aug. 15.) áldása." A felsorolt benedikciók többsége
mély gyökerezésű, lokális jellegzetességet képvisel. Eredetük és elterjedésük kérdé¬
sére a szöveggyűjteményben még visszatérünk, ám elörebocsätjuk, hogy a k&söbbi¬
ekben mindegyikük önálló, elsősorban közép-európai kontextusban vizsgálódó
liturgiatôrténeti és tôrténeti-néprajzi tanulmänyt igényel.
A meghatározó jelentőségű esztergomi szertartáskönyv fő tartalmi egységei és
arányai a következők:
57 Bálint Sándor ezen egyedi, 16. századi adat alapján nevezte — talán kevéssé megalapo¬
zottan — a szertartást a középkori magyar egyház archaikus hagyományának. — Bálint
1977, 11. 45-49.
55 STR 1625. A további kiadások adatait lásd a bibliogräfiäban.
59 Pázmány efféle törekvéseire: Rajner 1901, 234—235.
"© Vö. Bálint 1977, I. 91-93.
4 Vö. Bálint 1973, 144.
2 Vö. Bálint 1977, I. 201, 236.
5 Vö. Bálint 1977, II. 162.
4 Vö. Bálint 1977, II. 186.
5I