Benedictio aguae cum sale, ad aspergendum populum, guae fit singulis
diebus dominicis (158—162)
Benedictio pabuli in festo Sancti Stephani prothomartyris (162-167)
Benedictio vini in festo Sancti Joannis evangelistae (167-171)
Benedictio auri, thuris et myrrhae, trium munerum preciosorum, in festo
Epiphaniae Domini (172-173)
Benedictio pomorum in festo S. Blasii episcopi et martyris, contra dolorem
gutturis (174-175)
Benedictio segetum in festo Sancti Marci evangelistae (176-189)
Benedictio novi panis in festo divisionis apostolorum (189-190)
Benedictio novae uvae in festo transfigurationis domini (190)
Benedictio herbarum in festo assumptionis Beatae Mariae (191-192)
Benedictio novae domus (192-194)
Benedictio peregrinorum (194-196)
Super peregrinos ex peregrinatione reversos (196-198)
Modus denuntiandi populo fideli festa et jejunia (198-210)
Brevis exhortatio de matrimonio (210-219)
Temeteskor valo praedikatio (219-227)
Ha összevetjük Telegdi és Oláh szertartáskönyvének tartalmi arányait, jól látha¬
tó az az eltolódás, amely a Tridentinum szellemiségében fogant Agendarius össze¬
állításában a szentségek javára végbement. A 16. század végén érvényben lévő
esztergomi szerkönyv mintegy másfélszáz oldalon keresztül foglalkozik a szentsé¬
gek és a temetés kiszolgáltatásának rítusával, köztük a bérmálás, a gyónás és az
áldozás kérdéskörével. Utóbbiak vonatkozásában adatai — magyar viszonylatban
— szinte unikálisnak tekinthetők a korszakból. Ami a szentségektől — a későbbi
rituálék szerkezetét idéző módon — gondosan elválasztott benedikciókat illeti,
ezen a téren sem a jelentősebb bővülésnek, sem a kínálat csökkenésének nem ol
vashatók ki egyértelmű tendenciái az obseguiálék anyagához képest. Feltűnő,
hogy Telegdi egy az egyben elhagyta a nagyobb ünnepek liturgiájának (és az
ezekkel összefüggő benedikcióknak) az ismertetését. A szülés és az esküvő utáni
asszonyavatás, a víz és só, az új ház és a zarándokok megáldása mellett olyan ki¬
sebb ünnepekhez kötődő áldásokat közöl, amelyeknek csupán egy része (Szent
Márk-napi búzaszentelés, Szent János-napi boráldás, Szent István-napi takar¬
mányáldás, Nagyboldogasszony-napi növényáldás, az új szőlő megáldása Urunk
Színeváltozása ünnepén) szerepelt a korábbi szertaráskönyveinkben. Az arany,
mirha és tömjén vízkereszti megáldása és a Szent Balázs-napi almaszentelés (to¬
rokfájás ellen) először itt szerepel, majd — miként látni fogjuk — hasonló formában
a későbbi évszázadok liturgikus hagyományában is átörökítődött. Nem így tör