OCR Output

Rómában kiadott Rituale sacramentorum számít." A több mint hétszáz oldalas,
hatalmas szertartáskönyv szerkezete és tartalma tekintetében inkább Castello,
mint Samarino gyűjteményeihez hasonlít. Ez is három könyvre oszlik, ám ebből
az első kettőt már a szentségek töltik ki (összesen 524 oldalon) a Tridentinum
ilyen irányú törekvéseinek megfelelően. A benedikciók, a processziók és az exor
cizmusok" a harmadik könyvben kaptak helyet. A benedikciók kínálata valami¬
vel még Castello gyűjteményénél is bővebb." Mintha az összeállító korántsem a
szelekcióra, hanem jóval inkább a változatok minél szélesebb körű összegyűjtésé¬
re és párhuzamos közreadására törekedett volna. Így fordulhat elő a szertartás¬
könyvben egy-egy rítusnak időnként négy, öt, sőt fél tucat variánsa is. A gyűjte¬
mény — ebből kifolyólag — kiválóan alkalmas a későbbi benedikcióskönyvekben
fellelhető ordók eredetének orientálására.

Az újkori liturgiatörténet egyik legnagyobb hatású gyűjteményét jelentő
Rituale Romanum, amelynek 1614. június 17-i keltezésű előszavát V. Pál pápa ne¬
véhez kötik, ugyanazon évben Rómában látott napvilágot." Az előzményeihez
képest jóval rövidebb terjedelmű, mindössze 224 oldalas kötet harminc oldalon
hozza a benedikciós rítusokat, " amelyekhez újabb harminc oldalon a (megáldó
jelleget is magukba foglaló) processziók," valamint húsz oldalon a megszállottság
gyógyítására alkalmazott exorcizmus szertartásrendje csatlakozik." Az alábbiak¬
ban a benedikciók tartalomjegyzékét adjuk közre.

De benedictione mulieris post partum (140-141)

De benedictionibus regulae generales (141—142)

Ordo ad faciendam aquam benedictam (142-143)

Benedictio candelarum, extra diem purificationis beatae Mariae Virginis (144)

Benedictio domorum in sabbato sancto paschae (144-145)

Alia benedictio domorum alio tempore facienda cum aspersione aquae bene¬
dictae (145)

Benedictio loci (145)

Alia benedictio domus novae (145-146)

Benedictio thalami (146)

Benedictio novae navis (146)

RSR 1584.

7 RSR 1584, 672-712.

RSR 1584, 525-623.

" ROM 1614. Munkánkhoz a 2004-ben megjelent reprint kiadást használtuk.

© ROM 1614, 140-169.

" ROM 1614, 170-197. A processziók sorrendjét lásd a Rituale Strigoniense (1625) alább
közölt tartalomjegyzékében.

“ROM 1614, 198-219.

32