Oldal 389 [389]
OCR
388 e Az udvar vonzäsäban Halál és temetés A születéssel és a házasságkötéssel szemben a halál a kora újkor folyamán (és ma is) az emberi élet jóval kiszámíthatatlanabb fordulópontjának számított, ami sok esetben váratlan helyszínen és időpontban köszöntött be. A , negyedik pöcsét alatt lévő sárga lovon ülő követ", miként Viczay Jób, néhai nemesi apród halotti rétora, Stehenics János győri kanonok az Apostolok Cselekedeti alapján nevezi a halált, bárkit bárhol elszólíthatott."" Ha valakit Bécsben ért utol az elmúlás, akkor az az adott személy életkorától, családi hátterétől és pozíciójától függően tartós (akár életmódszerű) vagy rövidebb (látogatás jellegű) császárvárosi tartózkodásra egyaránt utalhat. A magyar főnemesség bécsi jelenlétének a vizsgálatához, valamint egy-egy időmetszetben a császárvárosban tartózkodó magyar főurak körének a pontosabb meghatározásához tehát a halotti anyakönyvek is alapvető forrásként szolgálhatnak. A vizsgált hat mintaévpárban a magyar főnemesekkel kapcsolatban öszszesen 17 halálesetet sikerült a bécsi (városfalon belüli) egyházi matrikulákban azonosítani (lásd a függelék 8. tételét). Ez az érték a császárvárosban elhunyt magyar főnemesek számát mutatja, a temetésükre azonban (mint látni fogjuk) nem szükségszerű módon került sor Bécsben. Szintén fontos jelezni, hogy a kimutatásban a külföldi férjjel rendelkező, de magyar főúri famíliából származó hölgyek nem szerepelnek. A halálesetek az 1711-1740, illetve az 1741-1765 közötti korszakban egészen kiegyenlített arányok mentén oszlanak meg: az előbbi időszak mintaéveiben 8, az utóbbi perióduséban 9 bejegyzett halálesetet regisztrálhatunk. Mindkét időszak során három-három gyermekhalálozás történt, ami ily módon nem torzítja a kapott eredményeket. A halálozások (4. diagram) az egyes évtizedek között nem mutatnak nagy kilengéseket. A kora újkor folyamán a várost pestisjárvány utoljára (a korábbiakhoz képest kevésbé súlyos lefolyással) 1713-ban sújtotta, ami a magyar főnemesek halálozási statisztikáját nem befolyásolta." 1713/1714-ben mindössze egyetlen magyar (pontosabban erdélyi) főúr, Apafi Mihály hunyt el a városban." A következő öt vizsgálati mintaévpárban a halálozások kettő és négy fő között ingadoztak, növekedést (szemben a keresztelésekkel és házasságkötésekkel) az 1763/1764. év során sem érzékelhetünk. A halálozási adatok alapján úgy tűnik, hogy a városnak a magyar főnemesek sorsában betöltött funkciója a 18. század második harmadában (tehát a Habsburg-magyar kapcsolatok konszolidálódását követően) keveset változott. 303 Stehenics, 1735. 7. 304 A bécsi pestisjarvanyokhoz bévebben lasd: Csendes—Opll, 2003. 109-131.; Gugitz, 1959. 35 A kimutatäsba (tülzottan tävoli magyar kötödesei miatt) nem szämitottuk be az 1713 szeptemberében elhunyt gróf Seifried von Kollonich udvari haditanäcsost. AMDStS Sterbebücher Bd. 18. fol. 316.
