OCR
358 e Az udvar vonzásában rintért gróf Joachim Egon von Fürstenbergnek (1749-1828) - későbbi császári diplomatának - eladni kényszerült." Az Erdődyek, Esterházyak és a Pálffyak bécsi integrációjában, udvari jelenlétében és kapcsolatépítésében egyaránt jelentős szerepet játszottak a famíliák által birtokolt bécsi házak és paloták. Mindhárom család felemelkedésében sokat köszönhetett a Habsburgoknak, az Esterházyak és a Pálffyak főnemesi címüket is a dinasztia szolgálatában tudták elérni, közülük a grófi cím birtokosainak első vagy második generációja már rendelkezett a császárvárosban házzal. Hozzájuk képest a már Mohács előtt grófi címet szerző Erdődyek két-három generációval később tudtak bécsi házra szert tenni. A Batthyányaknak a másik három famíliához képest kicsivel később, 1630-ban sikerült grófi rangra emelkedniük."" Ugyan már a grófi címet szerző Batthyány Ádám (1610-1659) is kiváló udvari kapcsolatokkal rendelkezett, sőt kamarásként ő maga is a Habsburg-udvartartás szolgálatában állt," bécsi ingatlanra azonban csak azonos nevű unokája, Batthyány Ádám (1662-1703) tudott szert tenni, amiben a hadi és a politikai környezet is fontos szerepet játszott. Batthyány Ádám horvát bán nemcsak más korszakban, hanem más módon is jutott bécsi házhoz, mint Erdődy György vagy Pálffy Pál, ugyanis Batthyány nem örökölte, hanem megvásárolta a bécsi ingatlant. Batthyány Ádám 1698-ban vásárolt grof Johann Weikhard von Sinzendorftöl (1656-1715) a Freyung tér melletti Renngassében telket, illetve vette meg az ün. Schlegelhof-epületet.'”® A Becsben rendszeresen megfordulö Batthyäny jöl ismerte a csäszärväros nehéz lakhatási lehetőségeit, jól tudta, hogy megfelelő ingatlan bérlése vagy vásárlása nem könnyű kihívás. A lakásszerzéssel kapcsolatos nehézségek érzékletesen tükröződnek 17. századi végi (pontos datálás és címzés nélküli, valószínűleg ágensének írt) levélfogalmazványából is: „Azonban pedigh csudálkozással értem, hogy Collaldó Úr!" nem tudom micsoda okbul az Bécsi Házomat másnak engedte, holott az vólt Contractusunk, hogy három Esztendeig ennékem lehössen birnom, Kitülis az Censusst énis meg tudtam vólna ugy, mint mások adnom, azír ha ugyan másnak adatott vólna tellyeséggel bizony nem kevés kedvetlenségemre vagyon [...] az iővő Telet ióbbára oda fől akarván tőltenem, [...] azért Kgd [Kegyelmed] fordullyon Collaldó Uram5 Bubryak, 2013. 22. Az Erdődyek később, a 19. század során több bécsi ingatlanra is szert tudtak tenni, például a század elején a Seilerstátte utcában volt házuk. Harrer-Lucienfeld, 1956. V. 423. 156 Koltai, 2012. 108-109.; Pálffy, 2012. 190. 197 Batthyány bécsi pályafutásához lásd: Koltai, 2002. Batthyány udvari szállásban is részesült: Koltai, 2002. 59. 8 Harrer-Lucienfeld, 1953. II. 714-715. 199 Gróf Franz Anton von Collalto (1630-1696) titkos tanäcsosröl, a becsi Collalto-palota Epittetöjeröl lehet szó.