Oldal 334 [334]
Lakáslehetőségek a császárvárosban s 333
A következőkben az udvari szállásra jogosult magyar tisztségviselők 1711¬
1765 közötti sikeres és sikertelen pályázatai alapján mutatjuk be a rendszer
működését. Teljes, minden pályázóra kiterjedő képet nem áll módunkban
felvázolni, főként a főnemesekre és a vezető hivatalnokokra fogunk fókuszál¬
ni, de néhány példán keresztül igyekszünk az alacsonyabb társadalmi állá¬
súak lakhatási lehetőségeire is kitérni. A magyar pályázók alapján úgy tűnik,
hogy az udvari szállásban részesülők köre egyfajta rombusz alakzatot mutat,
tehát a szállásra pályázók között ritkán találkozunk a legmagasabb és a lega¬
lacsonyabb rangú személyekkel, sokkal inkább egyfajta heterogén összetéte¬
lű széles középréteg dominanciája érvényesült. Udvari szállásra a Habsburg¬
udvartartás és a kormányzati apparátus tisztségviselői pályázhattak, tehát a
kötetben vizsgált különböző csoportok közül a Bécsben tanuló diákság és a
Magyar Nemesi Testőrség tagjaival nem találkozhatunk a pályázók között.
Az utóbbi csoport tagjai ugyan az udvartartás részét képezték, de a testőrök
a saját gárdapalotájukban laktak. A vizsgálatban szereplő pályázók legnépe¬
sebb körét (már csupán a hivatal személyi állományának mérete miatt is) a
Magyar Udvari Kancellária hivatalnokai jelentették, de a pályázók között az
Udvari Kamara, az uralkodói udvartartás, az Erdélyi Udvari Kancellária és
további bécsi kormányszervek tisztségviselőivel is találkozhatunk.
A Hofguartier-rendszer működésével kapcsolatban fontos hangsúlyozni,
hogy az ún. szállásképesség (Quartierfahigkeit), avagy udvari szallasra való
jogosultság nem jelentett egyet a sikeres szallasszerzéssel. A tisztségvisel6k¬
nek palyazniuk kellett udvari szállásra, ami nem általános igénybejelentést
jelentett, ugyanis a szállásra jogosultak mindig konkrét lakásra pályáztak.
Tehát a pályázóknak maguknak kellett az aktuálisan megüresedett lakások¬
ról információt szerezniük, és megbecsülniük azt, hogy vajon milyen lakás
elnyerésére lehet esélyük. A pályázatokat az Udvari Szállásmesteri Hivatal
összesítette, döntésre előkészítette, de a végső szót az uralkodó joga volt ki¬
mondani. 1740 előtt jellemzően nem maga az uralkodó döntött a Hofguartier¬
ügyekben, hanem ezt a jogot helyettük a főudvarnagy gyakorolta, Mária
Terézia viszont szakított ezzel a gyakorlattal, és ő maga határozott az ud¬
vari szállások adományozásáról." Az udvari szállásra ugyanis nem a tiszt¬
ség mellé járó alapvető juttatásként tekintettek, hanem az uralkodói kegy
megnyilvánulásaként, avagy az uralkodói jutalmazáspolitika eszközeként.
Az udvari szállások kiosztásában kirajzolódott egyfajta meritokratikus és
szociális kiválasztási elveken alapuló logika, ami az adott tisztségviselő szol¬
57 Rescher, 2016. 277. Miutän a pälyazönak sikerült udvari szálláshoz jutnia, jogában állt azt hosszú
távon, költözéséig vagy haláláig megtartania, amennyiben évente két alkalommal (Szent Mihály és
Szent György napján) az adót kifizette a szállás után. Spielman, 1993. 91.