OCR Output

128 e Az udvar vonzásában

gálja a heterogén összetételű magyar nemesség érdekeit, valamint minél ke¬
vésbé sérti a már fennálló testőrgárdák kiváltságait." 1760 tavaszára sikerült
a gárdával kapcsolatos fontosabb kérdéseket megvitatni, és Pálffy kancellár
március 1-jén értesítette Batthyány Lajos nádort és a vármegyéket a testőrség
felállításának tervéről." Pálffy tizenhárom pontban mutatta be a felállítandó
új intézményt, kitérve arra, hogy a testőrség a tervek szerint százhúsz főből,
kizárólag magyar fő- és köznemesekből fog állni, a tiszti címeket is csupán a
a natio Hungarica tagjai tölthetik be, a leendő testőröket a vármegyék aján¬
lása alapján fogják kiválasztani, és a testőrök alhadnagyi (Unterleutnant) ka¬
tonai rendfokozattal fognak rendelkezni. A körirat 9. pontjában a gárdisták
életkorát nem határozták meg pontosan, csupán annyi kritériumot állítottak,
hogy a jelentkező töltse be a huszadik életévét, és jó kiállású, szép testalkatú
legyen. Pálffy korábban tizennyolc-húszéves nemesek közül tervezte volna a
testőröket kiválasztani, de Ulfeld tanácsára emelték húszéves kor fölé a felvé¬
teli határt." Az értesítés szerint a testőrségbe protestáns nemesek is felvételt
nyerhettek, de legfeljebb az állomány harmada állhatott nem katolikus fele¬
kezet tagjaiból. A protestánsok felvételét Pálffy Miklós is szorgalmazta, illet¬
ve ezen javaslattal a Főhadbiztosság is egyetértett, de Ulfeld kérésére maxi¬
malizálták az egyharmados arányukat." A Főudvarmesteri Hivatal később,
1760 őszén a protestáns testőrök számára évente két alkalommal engedélyez¬
te, hogy istentiszteletre Sopronba utazzanak." Az értesítés 11. pontja tájé¬
koztatást adott róla, hogy a nemesi testőrség felettes szerve adminisztratív
és udvari ügyekben a Főudvarmesteri Hivatal, katonai és bírósági ügyekben
az Udvari Haditanács (Hofkriegsrat), valamint bírósági és gazdasági kérdé¬
sekben a Magyar Udvari Kancellária lesz." Az 1760. évi tárgyalások során
felmerült annak a lehetősége is, hogy igazságszolgáltatási ügyekben a testőr¬
ség az Alsó-Ausztriai Kormányzat felügyelete alá tartozzon, Pálffy Miklós
kérésére azonban, aki szerint ez a megoldás a magyar rendek panaszát vonná
maga után, elvetették az ötletet." Az értesítés utolsó pontja a testőrség terve¬
zett hétköznapi és ünnepi egyenruhájának a leírását tartalmazta. Az testőre¬
gyenruha megalkotásánál a mintát a kancellár öccsének, Pálffy Rudolfnak

m A testőrségek közötti rangügyi és ceremoniális kérdésekről a jelen kötet tervezett folytatásában sze¬
retnénk részletesebben szólni.

*2 A kancelláriai körirat gróf Keglevich József Torna vármegyei főispán iratai között is megtalálható:
MNL OL P 421. IL. 15. fol. 551-554.

#5 ONB HS Cod. Ser. N. 3919. fol. 26., 71.

"+ ÖNBHS Cod. Ser. N. 3919. fol. 53., 72.

45 ONB HS Cod. Ser. N. 3919. fol. 215.

#° A tájékoztatásban az említett három hivatal szerepel, de pontos felügyeleti szerepük később kristá¬
lyosodott ki.

47 ONB HS Cod. Ser. N. 3919. fol. 155.