OCR Output

A császárváros nemesi iskolái e 61

érvényesülni. Új főnemesi családok Theresianumban tanult fiai közül is
többen kiemelkedő pályát futottak be, közülük például gróf Apponyi Antal
(1751-1817) helytartótanácsos és Tolna vármegyei főispán, báró Orczy László
(1750-1807) magyar kamarai alelnök, báró Splényi Gábor (1734-1818) pedig
altábornagy lett.

A bécsi Iheresianumot gróf Bethlen Gábor (1712-1768) erdélyi udvari
kancellár, majd a pozsonyi helytartói udvar főudvarmestere is több szem¬
pontból kiváló nemesi akadémiának tartotta, nem véletlen, hogy 1766-ban
kelt végrendeletében a követkőképpen fogalmazott. , [Ha] gyermekeim pedig
még Kis Koruságban maradnának el, Fiaim ugyan a Királyi Iheresianum¬
ba, Leanyaim pedig valamelyik Apatza Klasttromba, a’ melyik legalkalma¬
tosabb nak fog lattzani, neveltessenek és tanitassanak. [...] Mivel mind azon
által Joszagaikat és Elesek eszközeit Erdelyböl vehetnek, hogy az Uralkodo
Felség és Haza Szolgalatara illdleg készitetthessenek, akarom, hogy a’ tisz¬
ta Deäksägban is, a’ Hazai torvények esmeretében, és minden mas Nemes
Vérhez Szükséges és hasznos Tudományokban, ugy szintén mind Katonai,
mind Polgäri Mestersegekben, különösön pedig a’ Mathematicaiakban ala¬
posan és a’ lehetö tökeletessegig tanitassanak, nem kevésbé a" Testi szükséges
gyakorläsokban is miveltessenek, &s midön azon élet Korra jutnak melyben
Szolgálatra alkalmatosok lehetnek, a mirre Kedvek és Természeti vonszö¬
dások vezeténdi alkalmaztassanak."" A végrendeletben foglaltak meg is
valósultak: Bethlen Gábor fia, Bethlen József (1757-1815) 1768-1776 között
a Iheresianum tanulója volt, később pedig erdélyi kincstárnok lett."?"

A Theresianum nemcsak oktatási színvonala vagy a Habsburg Monarchia
minden területéről érkező diákjai miatt volt különleges intézmény, hanem
az udvarhoz fűződő szoros kapcsolata miatt is, ami nem csupán anyagi füg¬
gést és kormányzati kontrollt jelentett, hanem az intézmény szimbolikusan
is számos ponton kötődött az udvarhoz. Az akadémia abban a kiváltságban
részesült, hogy az uralkodónő, Mária Terézia nevét viselhette, otthonául
VI. Károly kedvenc nyári rezidenciája szolgált, továbbá az iskola első számú
reprezentánsának, a rektor felett álló kurátornak a pozícióját a tekintélyes
udvari főméltóságviselő Khevenhüller főkamarás (majd 1754-es lemondása
után Trautson és Migazzi bécsi érsek) töltötte be. A nemesi akadémia szá¬
mos alkalommal szolgált az uralkodói reprezentáció közvetlen eszközéül,
például az uralkodócsalád tagjai gyakran tettek látogatást az intézményben,
szemügyre véve az új fejlesztéseket (a gyűjtemények kialakítását vagy az elké¬
szült lovaglóiskolát). Személyükkel vagy küldöttjeik révén emelték a vizsgák

us Eszterhazy, 1901. 161.

Bethlen Gábor végrendeletének idézett passzusánál a szöveg 1819. évi magyar fordítást használtam
fel: MNL OL P 1955 fol. 26v.

nm Kissné Bognár, 2004. Nr. 6199.