OCR Output

52 e Az udvar vonzäsäban

jelenlegi állása szerint rendelkezésre álló források alapján 1711 és 1748/1749
(az iskola átszervezése) között kilenc a Szent Korona országaiból származó
tanuló beiratkozását sikerült igazolni. Az intézmény iránti legintenzívebb
érdeklődés az 1720-as és az 1730-as évek első felében volt érzékelhető. Az
erdélyi rendek tagjai közül az 1720-as évek elején báró Jósika József tanult az
akadémián, aki azonos lehet azzal a Jósika Józseffel, aki katonai karriert fu¬
tott be, és 1757-ben vezérőrnagyi előléptetésben részesült." A horvátországi
származású gróf Draskovich János (1707-1735), aki 1727-ben volt a nemesi
iskola növendéke, Draskovich János (1669-1733) horvat bannak, neves kato¬
natisztnek, az Udvari Haditanacs (Hofkriegsrat) tanacsosanak a fia volt.” Az
ifjú Draskovich bécsi iskoláztatását az apa császárvárosi hivatalával és kap¬
csolataival, valamint az anya, gróf Maria Katharina von Brandis (1680-1751)
családi közegével magyarázhatjuk. A magyar főrendek közül hét ifjú gróf
iratkozott be, általában egy, ritkábban két évre az akadémiára, peregrinációs
gyakorlatuknál pedig érdekes megfigyelni, hogy a magyar főnemesi tanulók
jellemzően párosával érkeztek az intézménybe. 1720/1721-ben gróf Csáky
Antal (1702-1764), Csáky Zsigmond (1665-1738) tárnokmester fia és Szirmay
László (1701-1776), a zempléni evangélikus birtokos, Szirmay András (1656¬
1723) fia tanult a nemesi akadémián." A két kelet- magyarországi fiatal főne¬
mes közötti közös kapcsolatot a kiváló bécsi kapcsolatokkal és helyismerettel
rendelkező Csáky Imre bíboros, Antal nagybátyja és Szirmay patrónusa je¬
lenti, akinek az udvarában szolgált a katolizált ifjú főúr." Kettőjük közül ¬
születésére és kapcsolataira való tekintettel - magasabb karriert Csáky Antal
tudott befutni, aki 1742-től haláláig a Szepesi Kamara elnöke volt." Ugyan
egyedül érkezett a Landschaftsakademie-re 1729-ben gróf Esterházy János
(1706-1734)," 1731-ben azonban még mindig az iskola tanulója volt, amikor
pedig már gróf Keglevich Gábor (1710-1769) is az akadémia növendéke lett.?
A közöttük lévő kapcsolat még további kutatás tárgyát kell, hogy képezze, Es¬
terházy János bécsi jelenléte minden bizonnyal családi kapcsolataival indo¬
kolható. A Keglevichek esetében pedig az apa, Keglevich Ádám (1666k-1713)
halála után az anya, Pethő Mária (1681-1753) a fiait, valószínűleg harmadik
férje, báró Alexander von Castelli tanácsára küldte Bécsbe művelődni: József

76 Staats- und Standes-Calender, 1720-1723. 150.; Schmidt-Brentano, 2006. 47.

77 Staats- und Standes-Calender, 1727. 145.

75 Csáky és Szirmay feltehetően közösen utaztak Bécsbe, legalábbis erre enged következtetni, hogy
mindketten 1720. november 28-án iratkoztak be az iskolába. Staats- und Standes-Calender, 1720.
149.

79 Szirmay, 2005. 92.

80 Fallenbiichl, 1967. 220.

Staats- und Standes-Calender, 1729. 145. Ő Esterházy Gáspár (1666k-1724) fia volt, fiatalon bekövet¬

kezett halála miatt azonban nem tudott magasabb karriert befutni.

8 Staats- und Standes-Calender, 1731. 151.