szempontból történik így, ami összességében mégis befolyásolja az egyház (is¬
tentiszteleti) életét.
A környező világban már október-november táján, tehát egy javarészt más
liturgikus időben kezdődik a karácsonyi készülés. Ha alaposabban megnézzük,
ezek a körülmények alaposan áthatották és lopakodva átértelmezték az adventi
időszakot, ami immár nem több, mint a Karácsonyra készülés négy hete a négy
gyertyával. Az utólagos kihatás pedig az, hogy a , kereskedelmi karácsonyo¬
zás" tátongó és hideg űrt hagy maga mögött, és utólag gyorsan kiderül, hogy
a Karácsonynak, a mi Karácsonyunknak nem volt semmilyen tartalma. Mind¬
ez összefüggésben van azzal, hogy a társadalmi ünnepkultúra átfogó módon
eventizalödott, azaz ünnepeink ünnepszentelöi, ill. inkabb ünneptartö gyakorla¬
tunkkal együtt elveszítették azt a konkrét kapcsolódási pontot, tartalmat, amit
a liturgikus emlékezés által fel lehetne eleveníteni és jelenvalóvá lehetne tenni.
A lényegétől megfosztott ünnep olyan, mint a kimagozott gyümölcs. Korunkban
az ünnep olyan esemény (event), amit mi csinálunk magunknak. Ünneplésünket
ünnepeljük. Ebből következik, hogy az ünnep szabadon definiálható, és bármi
lehet ünnep, ami velünk történik, vagy amit mi csinálunk."
Egyházunk december 24-i gyakorlata is felülvizsgálatra szorul. A gyermekek
karácsonyaként beállított templomi event helyett újból vezessük be a gyülekezet
ünnepkezdő istentiszteletét, ahol kicsinyek és nagyok, családok együtt kezdhe¬
tik énekszóval, igehallgatással, imádsággal az ünnepet. Valójában az ünneplést
nem csupán Karácsonykor száműzzik a családi hajlékokba, hanem máskor is,
mindeközben paraliturgikus cselekményeket teszünk az istentisztelet helyébe.
Mindebből következik, hogy mára egy hosszú , fejlődési" szakasz után elmond¬
hatjuk: nem az istentiszteleti cselekmény (liturgia) határozza meg az ünnepszen¬
telést, hanem a liturgiához kapcsolódó, abból fakadó paraliturgikus adaptáció
kezdett) önálló életbe. Pontosan a mai kor felelőssége és lehetősége, hogy fordít¬
son a sorrenden. Saját kultúrkörünkön kívülről vannak adatok arra nézve, hogy
a klasszikus értelemben vett Karácsony esti, ill. éjjeli istentiszteletek , protestáns
körökben is egyre népszerűbbé" váltak az elmúlt néhány évtizedben.?"
Ne feledjük sem közösségi, sem családi ünneplésünk alkalmával, hogy a meg¬
testesülés, az önmegüresítés isteni akarata és valósága a megváltás mély titkának
290 Vö. részletesebben: BIERITZ 2008/2009, 134-139. Szintén Karácsony kapcsán vet fel hasonló
gondolatokat Ember-csinálta ünnep, ünnep-csinálta ember címmel: HAFENSCHER 1998/1999,
25-32. Vö. toväbbä: Dıösı 2012, 99-115. „Az istentisztelet nem valami, amit mi »csinälunk«,
nemis egy összejövetel, amit igehirdetőként »tartok«. Az istentiszteleten a Jezus neveben ösz¬
szegyűlt gyülekezet Isten rajta végzett szolgálatát ünnepli, mi, liturgusok pedig a megdicsőült
Úr keze és hangja vagyunk, ki — ahogy ígérte — igénybe veszi a mi szolgálatunkat." KELLER
2016, 20-21.
21 Vö. LEEUWEN 2009, 144.