Page 126 [126]
5. KARÁCSONYI ÜNNEPKÖR
szakasz egyrészről újabb összekötő kapcsot teremt a két nagy ünnepkör között,
másrészről Krisztust mint az évszázadok Királyát ujjongva köszönti Advent és
a Nagyhét kezdetén a keresztyén egyház, " , hisz Adventtal Krisztus tartja ünne¬
pélyes bevonulását, hogy a liturgikus év folyamán irgalmasságának útját járja."
Kérdés, hogy ez az Advent első és Nagyböjt utolsó vasárnapján előkerülő
perikópa ténylegesen megtöri-e az egyházi esztendő a , következetesen alkalma¬
zott »üdvtôrténeti szempont« érvényesitését”. Az adventi idő az egész egyházi
évet is bevezeti, így az Advent első vasárnapjának evangéliuma egyszerre az
egyházi esztendő és az adventi idő nyitánya. Mindkettő a Megváltó eljövetelét
hirdeti.® Ne feledjük, hogy az egyházi év rendszereinek, ünnepeinek évszázadok
alatt végbement kialakulása és megszilárdulása összefüggő folyamatot alkotott
az olvasmányrendek, liturgikus szövegek rögzülésével.
ny
Ez a , meglepő" fordulat inkább az egyház teljes hitét és látását tükrözi vissza:
Krisztus eljövetelének, testetöltésének célja a nagyheti áldozat, de a megöletett
Bárány egyúttal a megdicsőült Úr is. Krisztus király, a világmindenség Ura,
ahogyan Pilátusnak mondta: , Az én országom nem e világból való" (Jn 18,36).
Így hódolt a Király-Krisztus előtt J. S. Bach a liturgikus évet nyitó kantátájában
(BWV 61), ahol a földi király bevonulása alatt játszott korábbi zenei formát
katolikus rendek, hogy Bornemisza sacramentarius. KÚR 1993, 71. Ez a vád feltehetően azért
fogalmazódott meg, hogy a korabeli törvények miatt Bornemiszát minden értelemben ellehe¬
tetlenítsék. , De valószínűnek látszik ez alapon az is, hogy Bornemisza csak azért hangoztatta,
hogy az ágostai hitvallás alapján áll, mert így remélte az üldöztetéstől megvédeni a kerületet,
melynek élén állott, s esetleg önmagát is." KÚR 1993, 72. A , református" Alvinci Péterről pedig
tudjuk — ahogyan 1622-es úrvacsorai traktátusában egyértelműen le is írta —, hogy a helyi,
kassai helyzetnek megfelelően az oltártól kovásztalan kenyérrel osztotta az úrvacsorát. Vö.
részletesebben: FEKETE 2011b.
Az ostyával (kovásztalan kenyérrel) való úrvacsorázás nem csupán Magyarországon volt
több helyen szokásban hosszabb ideig, hanem a helvét reformáció több területén is. Genfben
Farel és Kálvin javaslatára álltak át amindennapi (kovászos) kenyér használatára az úrvacso¬
rában, amit Bernben (1605), Bázelben (1641), Schaffhausenben (1655) a XVII. század folyamán
fokozatosan vettek át és vezettek be. St. Gallenban minderre csupán 1717-ben került sor. Zü¬
richben 1563-ig szentek képeit nyomták rá sütéskor az ostyára. PFISTER 1974, 526.
RADpó Polikárp mintegy a liturgikus-spirituális teológia szempontjából értelmezi az olvas¬
mányt és annak jelentőségét: az egyházi év Krisztus mérhetetlen irgalmasságának útja, Ő az
egyházi év elején diadalmasan elindul ezen az úton, akit a , keresztény tömegek" ujjongva
köszöntenek, és , Krisztus újból megkezdi a körfogásnak útját". RApó 1957, 6-7.
, Az első pillanatra meglepő választást a liturgia misztérium-szemlélete igazolja: az Úr maj¬
dani eljövetelét, második, dicsőséges eljövetelének előképét látja a jeruzsálemi bevonulásban,
s az eljövetelét, ádventjét tartó Emberfia tiszteletére most az Egyház mondja: sÁldott, aki jön
az Úr nevébenk? DoBszAY 2004, 92.
81 GALAMBOS 1953, 34.
82 V6. Maaassy 1997/I, 5.