Oldal 117 [117]
OCR
AZ EGYHÁZI ÉV A Húsvét hangsúlya és elsőbbsége onnan is leolvasható a liturgikus naptárban, hogy a karácsonyi ünnepkör kivételével (kb. 6-7 hét) a Vízkereszt utáni vasárnapok számától és a Böjtelő időszakának elhelyezkedésétől kezdve egészen az egyházi év végéig, Örökélet vagy Örökkévalóság vasárnapjáig a vasár- és ünnepnapok helyét és számát az adott év Húsvétja határozza meg. A két ünnepkör összetalálkozása az eltérő meghatározás és datálás miatt az ünnepkörök összeütközéséhez vezet, amiből pedig nyilvánvalóvá lesz a húsvéti ünnepkör elsőbbsége." AZ EVKEZDET KERDESE Szükségesnek látszik, hogy e helyen szóljunk az évkezdet problémájáról, hiszen ahogyan e munkában többször utalunk rá, az évkezdet és annak értelmezése igen különböző volt az ókori világban. A január 1-i római újév ellenére a kora középkortól a keresztyének , nagy meglátogattatásuk", ill. a nagy Király eljövetelének emlékezetéhez kötötték évkezdetüket, ami egyben időszámításunk kezdete is. Krisztus fogantatásának dátuma (március 25.) mellett Urunk születésének napja jelölte az esztendö kezdetöt (ab incarnatione Domini, a nativitate Domini).” A liturgikus könyvek elrendezése Európa-szerte hosszú ideig változó képet mutatott. A XI. szäzadban keletkezett Szelepcsenyi-ködex Hüsvettal,!° a Hahóti kódex (XI. század vége)" sanctoraléja Szilveszter napjával, a Pray-kódex (XII. század vége)" Karácsony vigíliájával kezdődik." A X-XI. század folyamán magyar területen is megjelenik, majd a XII. századtól általánossá válik, hogy a szertartáskönyvek Advent első vasárnapjával kezdődnek," amit a liturgikus praxisból kinövő évkezdetként foghatunk fel." A bizánci, így az ortodox egyházak liturgikus gyakorlata más előképekre megy vissza, ezért is különbözik a nyugati világ és a nyugati egyházak évkezdeteitől, ill. évkezdetétől. 4 Vö. BIERITZ 2005, 187-188. 5 Vö. BOGÁR 1932, 70. Szelepchényi-kódex (vagy Szelepcsényi-kódex) 1060-83 táján keletkezett evangelistarium, észak-francia példányról másolták Magyarországon a garamszentbenedeki monostor használatára. Vö. RApó 1939, 352-412.; MKL XII., 765. 7 MKLIV. 475. 18 MKL XL, 247-248. 1 V6. OSKAMP—SCHUMAN 2001, 121. 20 Vö. BOGÁR 1932, 70. LEEUWEN 2009, 137. szerint nyugaton a XIII. századtól vált általánossá ez a gyakorlat. 2 Vö. TALLEY 1991, 80. 116
