OCR Output

5. KARÁCSONYI ÜNNEPKÖR

A karácsonyi ünnepkör Advent első vasárnapjától a magyar református gyakorlat¬
ból kikopott Vizkeresztig, de tágabb értelemben és az egyházi év logikája szerint
egészen az Úr bemutatásának napjáig (Praesentatio, Purificatio, Gyertyaszentelő;
február 2.), ill. a vizkereszti idő végéig tart.! Hossza attól függ, hogy az adott esz¬
tendőben mikor ünnepeljük az Úr feltámadását. Az ünnepkör a IV. század után
a liturgikus ünnepek általános historizálásának időszakában? nyilvánvalóan
a húsvéti ünnepkör mintájára alakult ki, ezért számos összefüggést fedezhetünk
fel a két ünnep és ünnepköre között.?

Több párhuzamosság figyelhető meg pl. a két előkészítő időszakban (pl.
Gaudete és Laetare vasárnapok stb.) annak ellenére, hogy a két ünnepkör
hossza igencsak különböző. Feltűnő az ünnepkör főünnepe mellett megjelenő
és az alábbi táblázatban" második fókusznak (gyújtópontnak) nevezett máso¬
dik nagyünnep párhuzamossága is." Markáns összefüggés, hogy a klasszikus
perikópa-hagyomány szerint Advent első és Nagyböjt utolsó vasárnapjának
(Virágvasárnap) ugyanaz az evangéliuma (Mt 21,1-9), amit jellemezhetünk
a ,keresztpárhuzam" kifejezéssel. A Karácsony és Epifánia összekapcsolódása,

2013-ban és 2015-ben a korai Húsvét miatt február 2-a már Septuagesima hetébe, azaz Böjtelő
idejébe esett, 2016-ban pedig még később, Sexagesima hetébe.

Marius van LEEUWEN ,elkülönülési (differenciálódási) folyamat" névvel illeti ezt a jelenséget.
LEEUWEN 2009, 102-103.

3 Vô. LEEUWEN 2009, 145.

4 Vô. OsKAMP-SCHUMAN 2001, 120-121.

A húsvéti ünnepkör jóval cizelláltabb és természetesen hosszabb, mint a karácsonyi. Az alábbi
táblázatos áttekintés nem képes minden párhuzamot egyértelműen jelölni, bemutatni. Nyil¬
vánvaló a Húsvétot megelőző Nagyhét jelentősége, ami részben visszatükröződik Karácsony
ún. ,nagyhetében". A két ünnepkör idői intervallumának különbözősége ellenére a Karácsony
és Húsvét utáni 40. (és 50.) nap párhuzama is megfigyelhető, valamint a húsvéti ünnepkörön
belül a Húsvétot megelőző és követő negyven nap párhuzama is. A húsvéti ünnepkör jóval
cizelláltabb és természetesen hosszabb, mint a karácsonyi.

6 V6. LEEUWEN 2009, 132.

114