OCR Output

4. VASÁRNAP, ÚRNAPJA; A HÉT NAPJAI

vecsernye, alkonyati istentisztelet") azáltal is kiemelkedett, hogy a napzáró
könyörgés részeként minden gyertyát, fáklyát meggyújtottak (licinicon vagy
lucernarium szertartása). Így hatalmas fény támadt az imádság helyén. Ez az
összegyülekezés helyét betöltő és kiáradó fény húsvéti jel, szimbólum (24,4)."§

A korai keresztyének szerdan (feria quarta) és pénteken (feria quinta) b6j¬
töltek!" (Jézus szenvedésének kezdete, valamint Júdás árulása, pénteken az Úr
halála) — ahogyan hősi erényei mellett Szókratész beszámolója szerint az ifjabb
Theodosius császár is cselekedett." Ősi, hagyományos nézet szerint Krisztus
keresztre feszítése a bűnbeesés napján, azaz pénteken történt." ZAVODSZKY
Levente (1904) adatai szerint a XI. század előtt a szerdai és pénteki böjtölést
a keleti egyházban általánosan, a nyugatiban szórványosan (pl. a bajoroknál)
tartották meg. Általános kiterjesztése és egyetemes bevezetése a spanyolországi
coyacai zsinaton (Concilium Coyacence), 1050-ben történt meg." A hivatkozott
zsinati határozat szövege — értelmezésem szerint — mindenesetre a pénteki
böjtölés általános bevezetésére utal inkább."

A keresztyének rendszeres böjtölésével és imádkozásával kapcsolatban már a
Didakhé VIII,1-3 (Kr.u. II. század vége)"? is tartalmaz előírásokat. Ezek szerint
a keresztyének böjtölése ne essen egybe a ,képmutatókéval" (vö. Mt 6,16; a korai
keresztyén irat itt minden bizonnyal a zsidókat érti), akik ,a szombat utáni má¬
sodik napon és ötödik napon böjtölnek". Rögvest így folytatódik a rendelkezés:
ati a negyedik napon és az előkészületi napon böjtöljetek.""? A Didaszkália
szerint (III. század) rendelkezése szerint: , Böjtöljetek mindig a hét negyedik

145 Vö. IVANcsó 2009, 108.
146 IVANCSÓ 2009, 104-105.
147 LEEUWEN 2009, 102.

48 , Olyan erős volt, hogy bátran tűrte a fagyot meg a hőséget is, és igen sokat böjtölt, különösen
szerdánként és péntekenként. Ezt azért tette, mert arra törekedett, hogy a lehető legtökélete¬
sebb keresztény életet éljen." ÓÍ IX., 441.

149 CHADWICK 2003, 242.; VANYÓ 2009, 143. Vö. BOGÁR 1932, 44.

150 Z AVODSZKY 1904, 25.
15

2

»Undecimo autem titulo mandamus, ut Chriftiani per omnes fexta ferias jejunent, & hora
congrua cibo reficiantur, & faciant labores fuos.” MANSI 1774, 789.

Vo. részletesebben: VANYO 2004, 125-130.

In: ÓÍ III., 97. A napokat a szombathoz kell viszonyítani. A szövegben a zsidóknál szokásos

15!

S

15:

0

hétfői és csütörtöki böjtölés helyett a Krisztus szenvedésére emlékeztető szerdai és pénteki
böjtről van szó. A heti kétszeri böjt elsősorban a farizeusok körében volt gyakorlat (vö. Lk
18,12). VANY6 2004, 127. keddi és csiitortéki bojtélésrél ír. A kedd tévedés, forrásainkban
a hétfői és csütörtöki böjtnapokat találjuk meg, amire a Didakhé görög szövege és magyar
fordítása is egyértelműen utal. Vö. MNL I., 361-362.; LTHK III., 1189.; LOHsSE 1994, 55.; LUZ
1997, 327-329.; NWDLW, 209-210.; CHADwIcK 2003, 242.

109