OCR Output

3. AZ EGYHÁZI ÉV FOGALMA ÉS ÉRTELMEZÉSE

A külföldi reformált egyházak némelyikében, a puritán elvek győzelme következ¬
tében, ugynevezett egyházi év egyáltalában nincs, s a mi legnagyobb ünnepeink
is, mint pl. karácson, husvét, pünköst, vagy egészen számkivetvék, vagy csak azon
esetben tétetik rólok az egyházi beszédben némi emlékezet, ha épen vasárnapra
estek. Igy van ez különösen a skót reformátusoknál, kik ezen nézetöket és gyakorla¬
tukat, a szentirással s az apostoli egyház példájával igazolják. Ily egyházakban már,
semmi nem áll ellent annak, hogy a szent könyvek, a kánon rendi szerint, folyamatos
sorozatban magyaräztassanak a nep elött.'??

Nálunk azonban, miként a külföld több protestáns népeinél, százados gya¬
korlat és határozott törvények alapján, fenáll [sic] az egyházi év, s az azt feltételező
ünnep-sorozat, mely igen szépen és helyesen a váltság munkája történeti fejlődésé¬
nek főbb mozzanatait mutatja. Itt ugyan nincs helye annak, hogy ezen intézmény
igazolására kiterjeszkedjünk: annyit azonban szabad legyen mégis megjegyeznünk,
hogy noha erre nézve parancsolatot és példát sem a szentirásban, sem az apostoli
ős egyházban nem találunk, mégis nyugodtan fentarthatjuk azt, mert sem babonára
s balvéleményre nem vezet, sem az egyháznak az Ur és az ő apostolai s a reformá¬
torok által kimutatott szellemével, céljával és érdekeivel nem ellenkezik; ez pedig
a fődolog az intézmények és szertartások birálatában, nem pedig a betűk és tények
rideg utánzása és alkalmazása, mely a különben igen üdvös és sok tekintetben való¬
ban dicső puritanismus túlzása vala.

Fenállván tehát és pedig méltán, az egyházi év és az ünnepek közöttünk, ha
a szentirást, ezekre való minden tekintet nélkül szakadatlan sorozatban magyaráz¬
zuk: nagyon gyakran meg fog esni, hogy pl. az ádventi hetekben, melyekben a vált¬
ság munkájának előkészítéséről s kezdetéről kellene emlékeznünk, Krisztus halálát
s feltámadását kell magyaráznunk a sorozat szerint, vagy olyan részeket melyeknek
az egyházi év jelenére vagy igen kevés, vagy épen semmi vonatkozásuk nincs; stb.
stb. Szükség tehát, hogy bűnbánati, ádventi és nagyhéti napokon, mindenkor oly ré¬
szeket vegyünk fel és magyarázzunk a nép előtt, melyek a váltság munkájának illető
pontjaira a legközelebbről vonatkoznak. Az ugynevezett bőjti napokat, melyeknek
már a reformált egyházi elvei és gyakorlata szerint semmi legkisebb igazolhatóságuk
nincs, figyelembe venni, s az egyházi évnek általunk is elfogadott pontjaihoz hasonló

szabályozó erővel felruházni nem szükség, sőt nem szabad."

MirkgoviIics Gyulát a kortárs liturgiai szakirodalom tudományos álláspontjá¬
nak túlzott korhoz kötöttségéből fakadó értékítéletei miatt egyöntetűen nem

122 Itt ertelemszerüen a lectio continua olvasmänyrend szerinti predikäläsröl van szö, de ha figyel¬
mesen olvassuk a sorokat, akkor az is kiderül, hogy ez az istentiszteleti felolvasás és magyará¬
zás a bibliai kánon sorrendjében történt (!). Ezt a tényt jó lenne vitáink során szintén rögzíteni.

133 RÉVÉSZ 1859, 357.