OCR Output

AZ EGYHÁZI ÉV

Az egyházi év és a keresztyén naptár ilyetén utólagos (at)értelmezése és egy
prekoncepcióhoz való igazítása, évszakokkal való allegorikus megfeleltetése —
forrásaink alapján megállapítható — népszerű gondolat volt, és változataiban
mais sokak számára elfogadható, azonban egészen nyilvánvaló annak erőltetett
volta, hiszen az emberiség történetének folytonosságát a keresztyén naptár,
a liturgikus év folytonosságának megtörésével éri el.? A szándék és annak szim¬
bolikus értéke észlelhető, azonban akárhogyan nézzük is ezt a felosztást, meg
kell állapítanunk, hogy az nem felel meg a keresztyén egyház egyetlen naptár¬
hagyományának sem. A legnagyobb gond természetesen az első és a második
történelmi korszak egyházi évben való elhelyezésével van, hiszen a liturgikus
év gyakorlatában megszilárdult lineáris üdvtörténeti vonal, azaz a Krisztus
földi létezésének állomásai szerinti sorrendiség szűnik meg az egyházi év vi¬
lágtörténelemmel való párhuzamba állítása és összeegyeztetése kedvéért, ill.
egy prekoncepció miatt.

A (liturgikus) új év kezdete hosszú évszázadokon keresztül — miután a hús¬
véti kezdetről fokozatosan áttértek a megtestesüléstől való számításra — ha¬
gyományosan inkább a Karácsony volt, mintsem az adventi idő. Advent több
esetben — ahogyan lentebb is látni fogjuk — az ünnepi listák vagy beosztások
végére került (ezáltal is érthető, hogy az egyházi év utolsó vasárnapjainak mon¬
danivalóit, utolsó időkre utaló várakozásának intencióit az adventi gondolatok
között is megtaláljuk).

A szakirodalom ugyan nem hangsúlyozza, de rá kell mutatnunk, hogy a fenti
felosztás a római rítus zsolozsmarendjének olvasmányaival (lectionarium) hoz¬
ható némi összefüggésbe. A folytatólagos bibliaolvasás (scriptura occurrens, vagy
mondhatnänk lectio continudnak is) a miseben, azaz a föistentiszteleten gya¬
korolt periköparend mellett a zsolozsmäban, egesz pontosan a matutinumban
(vigilia, virrasztäs vagy olvasmänyos imaöra), annak is anem ünnepes idösza¬
kokban gyakorolt formájában volt jellemző és általánosan bevett. Ebben az
sévközi időben" a római rítusban, így a magyar hagyományok szerint is a bibliai
könyveket meghatározott rendben olvasták (fel).?

A Karácsony utáni első hétköznapon Pál apostol leveleinek olvasását kezdték
el, ez egészen Hetvened vasárnapig tartott. Hetvened vasárnaptól kezdve hét

33 Vö. VÁRNAGY 1999, 375.

34 V6. NWDLW, 2. Mai gyakorlatunkban természetes kapcsolépontokat fedezhetiink fel az egy¬
házi év vége és eleje között, ami abból a történelmi tényből ered tehát, hogy az új esztendő
igazából Karácsonykor kezdődött. Az Advent a nyugati egyházban a VI-VII. századtól kezd ki¬
alakulni és meggyökerezni, és az egyéb éves ciklusok, a , civil" évértelmezés meghonosodására
felelt az egyházi vagy liturgikus év, ill. ciklus adventi kezdetének fokozatos megszilárdulása.
Vö. továbbá: MIHÁLYEI 1933, 76.; BOGÁR 1932, 70.

35 Vö. GABLER 2008, 45.

64