Page 64 [64]
3. AZ EGYHÁZI ÉV FOGALMA ÉS ÉRTELMEZÉSE
Habár a nyugati és keleti egyházban, ill. liturgiacsaládokban a keresztyén
ünneptörténet folyamatai párhuzamosan, ill. egymásra reflektálva történtek
a kezdeti évszázadokban, a nyugati egyházban további új rétegek és ünnepek
keletkeztek a további évszázadokban is (pl. Szentháromság ünnepe mint dog¬
matikai ünnep? a XIV. században), ahogyan — habár nem klasszikus értelem¬
ben - az ,ünnepkánon" alakulásának tanúi vagyunk mind a mai napig.
A reformáció az azt megelőző törekvéseknek megfelelően e tekintetben új
helyzetet teremtett, csökkentette az ünnepek számát, újabban pedig sajátos,
új ünnepkánonját alakítja ki. Mindeközben szükséges megállapítanunk, hogy
a reformáció egyházai a nyugati saját és sajátos ünneptörténet örökösei, folyta¬
tói és továbbéltetői. Az is tény, hogy a liturgikus év alapvető és teljes szerkezete
mintegy 1500 éves múltra tekint vissza.? A kiváló svájci teológus és egyházze¬
nész, Markus JENNY rámutatott, hogy a kötött liturgikus szövegek (ordinarium
és proprium) elhagyása a klasszikus értelemben vett egyházi év jelentőségének
teljes elveszitésével jart egyiitt.*°
A középkori értelmezés, ill. felismerés szerint az egyházi esztendő vissza¬
tükrözi az emberiség történetét az üdvtörténet szempontjából. Ez a felfogás
a következőképpen osztja szakaszokra, periódusokra az emberiség történetét,
amely a liturgikus év gyakorlatában tükröződik:
1. a Hetvened vasárnaptól Húsvétig terjedő böjtelői és böjti időszak az Ádám¬
tól Mózesig terjedő időnek felel meg a tél és a sötétség gondolatával tár¬
sitva, ami jelképezte az emberiség bukásának idejét (tempus deviationis);°
2. az Advent időszaka a prófétizmus korát szimbolizálja Mózestől Jézus
Krisztusig, amely az emberiség hajnala és tavasza (tempus revocationis);
3. a Húsvét ideje Krisztus földi idejét és működését öleli körül, ez a kiengesz¬
telődés kairosza, az emberiség nyara vagy nappala (tempus reconciliationis);
4. a Pünkösd korszaka, az Úr mennybemenetele utáni időszak tulajdonkép¬
pen a mi időnk, a földön, az örök haza felé zarándokló egyházé, amely az
ősz és az alkonyat hangulatát hordozza magán (tempus peregrinationis).?
28 RADpó 1957, 12-13.; BARsi 1999, 117.
2 Vö. HAFENSCHER 2010, 297.
30 JENNY 1968, 14.
31 A bibliaolvasás újrakezdésének ténye alapján egyesek feltételezik, hogy Hetvened vasárnapot
az egyházi év kezdeteként is felfogták. Az időszak kezdete nagyjából egybeesik a Julius Caesar
előtti naptár évkezdetével (március 1.). Kérdés, hogy a nagy idői intervallum ellenére hogyan
igazolható e két tény összefüggése. Vö. GALAMBOS 1953, 85.
52 BÁLINT 1938, 89.; VÁRNAGY 1999, 375. A jelen munka Mellékletében található szöveggyűjte¬
ményben pl. Káldi Györgynél találunk hasonló gondolatokat.
63