Page 49 [49]
OCR
AZ EGYHÁZI ÉV ma nagyon sokan liturgiai maximumoknak vélnek. Az egyházi év, de általában az elhanyagolt magyar liturgiatörténeti kutatása közben tekintettel kell lenni a zsinati határozatok, ágendák mellett a különféle típusú énekeskönyvekre, valamint prédikációs kötetekre és prédikációkra is, ugyanis az istentisztelet e teljes keretben valósult meg." A teológiai koncepció helyesen mutat rá, hogy mindennek együtt kell járnia azzal, hogy az Úr napjának (Dies Dominica) megünneplését mint Húsvét örökké visszatérő és jelenlévő relevanciáját is komolyan vesszük. A liturgiai megújulás alapja az egyház- és liturgiatörténet számos ,csomópontjában" az volt, hogy felismerték és sürgették a vasárnap önmagában való ünneplésének evidenciáját. A IV. századi keresztyénség alapélménye így lett az Úr napja, aztán a reformátorok, így Kálvin drasztikus ünnepcsökkentésének motívuma"! mögött a vasárnap megszentelésének alapkövetelményét ismerhetjük fel," sőt abban is, hogy egyházi rendtartás ... prédikációk szerint. Vö. CZEGLÉDY 1967, 376-391.; FEKETE 2011b, 55-56. Milotai Nyilas István Ágendájának vonatkozásában lásd részletesen: FEKETE 2009, 131-140. CZEGLÉDY Sándor megállapítása jól fogja meg a lényeget: Melius , mindent a tanítás szolgálatába akart állítani", valamint részben innen eredeztethető a tanító funkció túlhangsúlyozása is, ami olyannyira meghatározta múltunkat és meghatározza jelenünket is. CZEGLÉDY 1967, 390-391. Vö. FEKETE 2011b, 55. Azitt ismertetett folyamatok részeként tekinthetjük azt is, hogy az ágenda mint cselekedet értelme egyre inkább elhalványult, a XIX. századra az ágenda terminológiailag már általános értelemben és gyakorlatilag kizárólagosan egyenlővé vált a szertartási beszéddel. Vö. részletesebben: Pap 2012f, 14-16., valamint FEKETE 2009, 138. FEKETE Csaba megfogalmazásában: s, Sorrendek összeállításában gyakori gond, hogy egyes magától értetődő elemeket nem írnak le, meg sem említenek. Mégsem mondhatjuk ki kategorikusan, hogy nincs, nem hangzik el valami, vagy legalább alternatív lehetőségként nem kell vele számolnunk." FEKETE 2009, 136. A kutatásban a liturgiai minimumok módszertanilag nem megfelelő értelmezése és figyelembe vétele számos téves következtetésre ad(ott) okot. Liturgiatörténetünk egésze és liturgiatörténeti gondolkozásunk e tekintetben alapos revízióra szorul. A fenti két bekezdésben megemlített problémákat néhány pontban vázoltam: PAP 2011n, 450453. A homiletikai és homiletikatörténeti kutatásmódszertan vonatkozó kérdéseit és problémáit vizsgálta legutóbb: SZETEY 2012a, 151-167. Vö. továbbá: KARASSZON 1994, 9-13.; FEKETE 2009, 138-139.; FEKETE 2011b, 71-75. A megszaporodott ünnepnapok ellen már a XV. századtól kezdve belső kritikaként felemelték hangjukat zsinatokon és írott formában egyesek. Vö. BOGÁR 1932, 72.; MIHALYFI 1933, 100; PAPP 2012, 63. A XVI. században tovább szaporodott az ünnepek száma, ezzel kapcsolatban közöl adatot: Barsı 1999, 124.; UNGHVÄRY 1934, 79-81. A reformáció előtti időben pl. a berni felsőbbség 1504-es, majd 1526-os rendeleteiben kiemelte és előtérbe helyezte a vasárnap megünneplését, miközben egyidejűleg csökkentette az ünnepek számát. A korabeli dokumentumokból az is nyilvánvalóvá válik, hogy Bernben éppúgy, mint más meghatározó városokban (pl. Bázel, Zürich, Genf, St. Gallen) a reformáció előtt és után egyaránt arra törekedtek, hogy az ünnepnapok számát a lehető legnagyobb mértékben csökkentsék és egyúttal a vasárnapot mint az Úrnapját állítsák előtérbe. A vasárnap felértékelésének számos jele és járulékos eleme volt. Vö. EHRENSPERGER 2011, 83-84.; PFISTER 1974, 521. Zürichben a városi hatóság 1530-ban elrendelte az ünnepnapok jelentős csökkentését, de még 1539-ben is a rendelet végrehajtásának követeléséről értesülünk. 1543-ban kimondták, 63 64 65 48
