Oldal 45 [45]
OCR
AZ EGYHÁZI ÉV revíziójának alapvető elvi kérdéseiben , teljes egyetértés" volt, beleértve az egyházi év vasár- és ünnepnapjainak rendjét és megtartását is, ? habár erre konkrét utalás nemis történt, és a kutatásban — tudomásom szerint — nem játszott döntő szerepet ez a fontos liturgikus téma. Egy-két szórványos XX. századi írástól eltekintve a közkézen forgó, széles körben elérhető magyar református ünneptörténeti (heortológiai") munkák korábbi és külföldi források feldolgozásainak minősülnek, kevés bennük az önálló és a magyar reformátusság liturgiatörténetét autentikus módon előadó tudományos eredmény. A méltán híres K.-H. BIERITZ ünneptörténeti kutatásainak és a keresztyén gyökerek ismertetésén túl vajmi kevés a ,magyar hang? az egyházi évről szóló református szakirodalomban. Bop Péter Szent Heortokrátését többen feldolgozták és adaptálták, XX. századi két művünk abszolút értelemben, kritikai vizsgálat nélkül erőteljesen épít erre a műre, " amely azonban nagyon kevés konkrét magyar liturgiatörténeti ténnyel foglalkozik, saját egyháza kortárs, XVIII. századi gyakorlatát sem írja le." Az elmúlt évtizedek monografikus jellegű és igényű, említett református szakirodalmai szabadon és sajátos szempontból beépítik munkáikba az egyébként hasznos néprajzi kutatások eredményeit (pl. BÁLINT Sándor"?). Mindehhez járul még az a tény is, hogy XX. századi liturgiatörténeti 4 V6. BARTHA 1984, 4. # V6. VARNAGY 1999, 365.; KADAR 2013, 51. 50 TŐKÉS 1991; SZÉNÁSI 1999. GAÁL Anikó ismeretterjesztő gyűjteményes kötete az egyházi évet öleli fel, az alapvető szakirodalom alapján. Az ünneptörténeti bemutatás rövid, az ünnepi szokások, járulékos elemek irodalmi idézetekkel gazdagított leírására nagy hangsúlyt fektet, valamint a szentek emlékezetére is. Protestáns ünnep- és liturgiatörténeti vonatkozása gyakorlatilag nincs a kiadványnak, a római katolikus gyakorlatot tartja szem előtt. A Nagyhét ismertetése elmaradt. GAÁL 1994. A TAKÁCH Ágnes és VERBÉNYI István neve alatt megjelent kötet a liturgikus gyakorlatot jobban szem előtt tartja, abból indul ki, de az ünnepekhez kapcsolódó szokásokatis ismerteti. A képekkel gazdagon ellátott gyűjtemény az 1969 utáni egyházi év szerkezete mentén halad, liturgikus alapvetésként, jól érthető bevezetésként fogandó fel, amely a szentmise felépítése után a szentségeket és a szentelményeket is összefoglalja, ismerteti. Katechetikai és népszerűsítő könyvként jellemezhetjük, nem szakkönyv. TAKÁCH-—VERBÉNYI 1997. Marius van LEEUWEN magyar fordításban megjelent művét (Kolozsvár, 2009.) is meg kell még említenünk. Ez a könyv nagyon érdekes, előremutató, ünneptörténeti szempontból a kurrens kutatás eredményeire épít, azonban a magyar történeti hagyományokat és a magyar református egyház hagyományát értelemszerűen nem vizsgálja. Vö. LEEUWEN 2009. LEEUWEN erőteljesen reflektál a hollandiai helyzetre, az egyházi év történeti előzményeire és jelenkori állapotára, változásaira, valamint megjelenik saját remonstráns közösségének hagyománya és gyakorlata is. Vö. OSKAMP—SCHUMAN 2001, 474. 51 V6. Pap 2012b, 8. 52 Pl. BÁLINT 1976. 44
