Oldal 41 [41]
AZ EGYHÁZI ÉV
használt mértékadó monográfia is megállapítja —, ennek későbbi követői állí¬
tották, hogy az , ész nem igényel kiegészítést a múltból.""
Saját hagyományainkból táplálkozva azonban soha nem feledkezhetünk meg
arról sem, hogy az egyház katolicitása mellett az istentisztelet kozmikus dimenzi¬
ójátis tudatosítsuk magunkban: az istentisztelet soha nem az ember által terem¬
tett, , csinált" térben, egy saját maga által létrehozott világban vagy saját maga
által megteremtett és biztosított időben megy végbe. A tér és az idő mint életünk
és istentiszteletünk kerete, helye Isten teremtménye és adománya, éppen ezért
nem korlátozódik és korlátozható csupán a konkrétan tapasztalt térre és időre,
hanem annál több: , kozmikus realitás".? Az istentisztelet nem az önmagába be¬
zárkózó immanencia világa, hanem a transzcendenciára kinyíló és az előtt, tehát
önmagát nem saját erőből meghaladni képes feltárulkozó valóság, mennyeiek,
földiek és földalattiak együttes hódolata (vö. Fil 2,10). A mennyei és földi isten¬
tisztelet nem csupán a Jelenések könyvében, hanem mindig összekapcsolódik.?
A keresztyénség teljességének, távlatainak megértéséhez elengedhetetlen az itt
tárgyalt két dimenzió újbóli felfedezése és komolyan vétele."
A Generális Konvent Liturgiai Bizottságának feladatai és célkitűzései között
szerepel 2004-től folyamatosan — számos más témakör mellett — az egyházi év
hangsúlyossá tétele elméleti és gyakorlati szinten. A bizottsági munka egyik
tételmondata szerint: , Az egyházi évkörnek jobban kell érvényesülnie a liturgiai
szemléletiinkben, mint eddig.”®
A megfogalmazás az egyházi év kérdéséhez és az ehhez a keresztyén idő- és
ünnepértelmezési hagyományhoz való viszonyulásunk újbóli keresztyén-re¬
formátori tisztázását foglalja magában, ahogyan ez a folyamat nyugat-európai
református testvéregyházainkban a maga természetességével már korábban
végbement.?é
Mindennek hátterében az egyházat körbevevő világ változásaival is szá¬
molnunk kell: az idő egybefolyó strukturálatlanságával, a klasszikus értékek
és tartalmak kiüresedésével, valamint azzal az élethelyzettel, amelyben az
a A hagyomány és liturgia kapcsolatával kapcsolatban lásd részletesebben: MCGRATH 1995,
181-184. , A radikális tradíció szakadás mindig a szentek egyességéből való kiszakadás is, amely
a szekta legbiztosabb ismérve. Óvnám református egyházunkat, hogy jól érezze magát egy vi¬
szonylag népes szekta pozíciójában. Ennek csak egy gyakorlati ellenszere van, ha a liturgiában
és a teológiában a komplementáris szemléletre törekszünk." Szűcs 2012, 110.
22 RATZINGER 2002, 84., 136.
23 Vö. RATZINGER 2002, 63-64., 83-85.; Szűcs 2012, 110.
24 Vö. RATZINGER 2002, 91.
35 FEKETE 2008, 24.; RKT 2010, 40.
Vö. pl. a hollandiai református-protestáns hagyomány vonatkozásában: OSKAMP-SCHUMAN
2001, 99-123.; BERNARD—OSKAMP 2002, 115-129.
40